Pap László

Full text search

Pap László (Szentes, 1908. febr. 28.Bp., 1983. nov. 16.): ref. lelkész, teológiai tanár. Teológiát Debrecenben, Zürichben és Utrechtben tanult, ahol 1933-ban doktorátust szerzett. 1935-től segédlelkész Hajdúhadházán, majd hitoktató Bp.-en. 1938-tól h., 1939-től r. tanára az ószövetségi tudományoknak a bp.-i teológiai ak.-n, amelynek 1948-tól 1957-ig ig.-ja is volt. 1955-től a Duna melléki egyházkerület újonnan szervezett tudományos intézményének, a Ráday Gyűjteménynek első főig.-ja. 1946-ban egyházkerületi jegyző, 1955-ben főjegyző-püspökh., 1948-tól zsinati tag volt. 1945-1948 között az egyházi újjáépítési segélyosztó bizottság vezetője. Tisztséget viselt a Ref. Világszövetségben és az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságában. Részt vett a Biblia új fordításának munkálataiban. 1957-ben be nem bizonyított és nem konkretizált politikai vádak alapján eltávolították állásából, tisztségei alól felmentették, s amikor az utrechti egy. 1957-ben tanárnak hívta meg – amit ő 1958-ban el is fogadott – nem kapott kiutazási engedélyt. 1958. júl. 1-jétől előbb rövid ideig Bp.-en, majd Murgán segédlelkész 1963. jan. 15-ig, amikor rendelkezési állományba, júl. 1-ével nyugállományba helyezték, 10 év és ami utána következett c. önéletírása és korrajza kéziratban van. Cikkei, tanulmányai magyar, angol és holland egyházi és tudományos lapokban jelentek meg, hallgatói részére írt jegyzeteit pedig a teológiai kurzustár adta ki. Szerk. és részben írta A Bp.-i Ref. Theológiai Akadémia története 1853-1955 (Bp., 1955) c. kötetet, valamint a Ráday Gyűjtemény 1955-ös Évkönyvét (BP., 1955).– F. m. Das israelitische Neujahrsfest (Kampfen, 1933; Az izraelita újévünnep, Pápa, 1939); Das evangelisch-theologische Schrifttum in Ungarn (Halle/Saale, 1940); Szentírásismeret. I. Ószövetség (Bp., 1941). – Irod. Bolyki János: Emlékezés dr. P. L.-ra (Reformátusok Lapja, 1988).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit