Péter, Orseolo Péter

Full text search

Péter, Orseolo Péter (10111058): király (1038 – 41 és 1044 – 46). Orseolo Ottónak, a Velencéből elűzött és számkivetésben meghalt (1026) dogénak és Géza fejedelem ismeretlen nevű lányának fia. Apja halálakor került I. István udvarába, ahol a kir. sereg parancsnoka (1030), majd István kijelölt örököse. Uralkodásának első szakaszában István politikáját folytatta. 1041-ben az Aba Sámuel vezetése alatt álló párt űzte el a trónról. ~ Regensburgba menekülve III. Henrik császártól kért segítséget, annak hadseregével betörve az országba a ménfői csata (1044. jún. 5.) után Abát lefejeztette, s újra uralomra került (1044. aug. 15.). A német segítség ellenében az országot hűbérül ajánlotta fel, s 1045. máj. 26-án Fehérvárott a császár a hűbért jelző lándzsa átadásával iktatta be. Uralmának második szakaszában idegen (német és olasz) kíséretére támaszkodott, ami újabb udvari összeesküvést váltott ki. Az összeesküvés elnyomása már nem akadályozta meg Vászoly fiainak behívását és a pogánylázadás kitörését. Fehérvárra az ott tartózkodó urak már nem bocsátották be, majd Moson felé menekültében elfogták, s midőn Fehérvár felé kísérték, egy kir. majorban még egyszer megkísérelte az ellenállást, de háromnapos kemény harc után újból elfogták és megvakítva Fehérvárra vitték. Az általa alapított pécsi székesegyházban temették el. – Irod. Vajay Szabolcs: Der Grossfürst Geyza (Südostforschungen, 1962).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit