Szekeres György

Full text search

Szekeres György (Für, 1914. júl. 8.Bp., 1973. jún. 25.): újságíró, műfordító, kiadói főszerkesztő. Prágában és Párizsban folytatott egy.-i tanulmányokat 1933–1936 között. Egy.-i tanulmányait megszakítva két éven át a Csehszlovák Kommunista Párt által Prágában kiadott Magyar Nap c. népfront-napilap külpolitikai rovatvezetőjeként tevékenykedett. 1938-ban visszament Párizsba. Kezdettől részt vett a francia ellenállási mozgalomban. 1940-től a Francia Kommunista Párt tagja volt. 1945 őszén hazatért Mo.-ra. Két éven át a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott, előbb mint külpolitikai rovatvezető, később mint párizsi tudósító. 1948 elején a Külügymin. szolgálatába lépett és tanácsosi rangban a római m. követségen teljesített szolgálatot. 1950 őszén hazarendelték és a Rajk-per során koholt vádak alapján elítélték. 1954-ben helyezték szabadlábra, 1957-ben rehabilitálták. Néhány hónapot az iparban dolgozott, 1955-től műfordításból élt. 1960-tól az Európa Kiadó szerkesztője, 1963-tól haláláig a kiadó irodalmi vezetője volt. Kritikusi tevékenysége mellett jelentősek francia és cseh műfordításai. – F. m. Írók írókról. Huszadik századi tanulmányok (válogatás, Bp., 1970); Jegyzetek Diderot: Rameau unokaöccse c. szatirikus párbeszéde elé (Bp., 1958); Jegyzetek V. Hugo: A nyomorultak c. regényéhez (Bp., 1956); Jegyzetek A. Lanoux: Watrin őrnagy c. regényéhez (Bp., 1958); Jules Renard naplója (válogatás, Bp., 1967). – Irod. Lator László: Sz. Gy. halála (Élet és Irod., 1973. 26. sz.); Bajomi Lázár Endre: Sz. Gy. (Nagyvilág, 1973. 8. sz.); Gyergyai Albert: Sz. Gy.-ről (Nagyvilág, 1973. 9. sz.); Hermann István: Sz. Gy. (Kritika, 1973. 9. sz.).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit