Tankó Béla
Tankó Béla (Szászváros, 1905. nov. 5. – Debrecen, 1974. okt. 16.): biokémikus, egyetemi tanár, a kémiai tudományok kandidátusa (1952). Egy.-i tanulmányait a debreceni tudományegy. bölcsészettudományi karán végezte, ahol tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egy.-i pályafutását az orvostudományi kar Orvosi Vegytani Intézetében kezdte, emellett melléktárgyai a kísérleti fizika és a matematika voltak. Magántanárrá 1937-ben a biokémia tárgykörből képesítették. A kémia, a szerves vegytan oktatása és a diszciplína biológiai alkalmazása kutatásában fejtette ki oktató-tudományos tevékenységét. 1947 februárjában az újonnan szervezett szerves kémiai tanszék professzora lett. 1950-ben nevezték ki az orvostudományi kar biokémiai tanszékére egy.-i tanárrá, majd a debreceni Biokémiai Intézet ig.-jává. 1931–32-ben Berlinben, majd 1933-ban Londonban volt egy-egy évig. Az itt eltöltött évek eredményeként a szénhidrát-anyagcsere folyamat számos termékét írta le. Nevéhez fűződik a tankönyvekben is megtalálható klasszikus vegyület, a fruktóz-I-foszfát, a Tankó–Robinson-észter felfedezése. Tovább folytatta anyagcsere-vizsgálatait, az 50-es években bekapcsolódott a nukleinsavak kutatásába, amely különösen a hazai daganatkutatás számára jelentett bázist. Megírta a nukleinsavak vizsgálatával foglalkozó fejezetet a Kísérletes orvostudomány vizsgáló módszerei c. kézikönyvben. Alapító tagja és alapításától elnöke a Magy. Biokémiai Társ.-nak. Az Európai Biokémiai Társaságok Szövetségében képviselte Mo.-ot. Tagja volt a Magy. Élettani Társ.-nak, a Magy. Kémikusok Egyesülete Biokémiai Szakosztályának. – Irod. Szabó Gábor dr.: T. B. (Orv. Hetil., 1975.).
