Vörös Béla
Vörös Béla (Esztergom, 1899. dec. 14. – Párizs, 1983. febr. 5.): szobrász. Tanulmányait 1916-ban kezdte az Iparműv. Isk. díszítőszobrász szakán, majd Szinyei Merse Pál segítségével átkerült Stróbl Alajos mesterisk.-jába. A Tanácsköztársaság idején Vedres Márk tanítványa volt a Képzőműv. Főisk.-n. Baloldali érzelmei miatt eltávolították a főisk.-ról, később a festő szakra sikerült visszakerülnie. Mestere itt először Csók István, majd 1923-tól Vaszary János volt. 1924-ben elnyerte a Nemes Marcell-alapítvány külföldi ösztöndíját, ezzel hagyta el 1925-ben Mo.-ot; s Párizsban telepedett le. 1932-ben Nizzába ment, iparművészeti tárgyakat, szobrokat faragott elefántcsontból. Párizsba érkezése után legerősebben a kubizmus hatott rá. Kapcsolatba került Jacques Lipschitzcel, a kubizmus legjelentősebb szobrászával, de hatottak rá Archipenko művei is. Beépítette művészetébe a primitív művészet formavilágát és arányrendszerét is, s maszkjaiban az expresszionizmus hatása is érezhető. Megmaradt az emberi alak mintázásánál. Az első időben nagy, súlyos tömegeket formált mértani idomok felhasználásával, de művei mégsem statikusak. Későbbi alkotásai légiesen könnyed, törékeny plasztikák. Utolsó korszakában műveibe idegen tárgyakat is beépített, ezzel az assemblage felfogásához közeledett. – Jelentős művei: Szent Ferenc, Metamorfózis, Sebzett madár (fémplasztikák); Gitáros-toll. Fontosabb egyéni kiállításai: Párizs (1947); Boulogne (1948); Esztergom, Balassi Bálint Múz. (1975, 1984).– Irod. Dévényi Iván: V. B. (Művészet, 1965); V. B. (Bev. Helene Parmelin, Bp., 1972).
