édes
édes – ‘a méz és cukor jellegzetes ízével bíró’; ‘kedves, szeretett’; ‘vér szerinti ‹szülő, gyermek›’; ‘‹vízről› nem sós; ‹paprikáról› nem csípős’. Származékai: édesség, édeskedik, édesít, édesítő, édesget, édesedik, édeskés.
Magyar származék az ízes melléknév (lásd íz) régi ézes formájából (lásd ézes mézűl, azaz ‘édes mézként’, Ómagyar Mária-siralom), annak jelentés szerint is elkülönült alakváltozata. A z ⇨ d váltakozásra mai nyelvjárásainkban is van példa: vizes ⇨ vides, Jézus ⇨ Jédus; lásd még büdös–bűz. Ugyancsak kézenfekvő a kapcsolat az ‘ízes, jóízű’ és az ‘édes’ jelentés között, ebből érthetők az átvitt ‘szeretett’ és ‘vér szerinti’ értelmi árnyalatok is.
