ellen
ellen – ‘‹valakivel, valamivel› szemközt; ellentétes irányban; ‹valakinek› ártalmára’; ‘‹főnévként› ellenség’. Származékai: ellenség, ellenséges, ellenségeskedik, ellenébe, ellenkedik, ellenez, ellenző, ellenkezik, ellenkező, ellenkezés, ellenkezőleg, -ellenes, ellenzék, ellenzéki, ellenzékieskedik.
Alighanem az elő főnév el-, illetve ele- tövéből jött létre -n locativusi raggal; a szó tövének l-je utólag nyúlt meg intervokális helyzetében. Eredeti jelentése tehát ‘előtte’, majd ‘vele szemben’ (pl. átellenben); később ‘feléje’, végül ‘támadólag valaki felé’ irányban fejlődött névutóként. Főnévként nyelvújítási elvonás, talán az ellenség, ellenkezik származékokból; ebben az értelmében régies, irodalmi szó. Összetett szavak előtagjaként, illetve igekötői szerepben is sok szó eleme, többnyire latin (contra-) és német (gegen-) előtagú összetett szavak mintájára: ellenáll, ellenvetés, ellenszél, ellenfél, ellenméreg, ellenőriz, ellenérzés, ellenvélemény stb. Lásd még ellenszenv.
