fondor
fondor – ‘ármányos, mesterkedő, cselszövő’. Származékai: fondorkodik, fondorlat, fondorlatos.
Eredetére két eltérő magyarázat van. Vagy a fodor (‘göndör’) n hanggal bővült alakváltozata, amely ‘nem egyenes, csavaros (eszű), tekergős’ jelentésárnyalatával teljesen elkülönült (a hangváltozásra példa a fitos–fintor és a kacsint–kancsal szópár); vagy a fon igének volt egy gyakorító képzős fond alakja (mint pl. tapos–tapod), amely deverbális r névszóképzőt kapott (mint pl. huny–hunyor). A fon ige és az ármánykodás jelentéstani összefüggéséről lásd fonák.
