locativus
locativus – hol? kérdésre felelő helyhatározói névszóeset. Ősi magyar ragja -t, illetve -n volt, előbbi az itt, ehelyt szavakban és a Kolozsvárt, Győrött, Pécsett helynévi határozókban lelhető, az utóbbi ma is eleven rag külső helyviszonyra: égen, földön, továbbá kinn, fenn, lenn. A latin locus (‘hely’) locare (‘elhelyez’) származékából.
