szép
szép – ‘tetszést keltő, a látás és hallás számára gyönyörködtető’; ‘derék, tetszetős’: szép eredménnyel vizsgázott; ‘négy nemzedékkel idősebb’: szépapa, szépanya. Származékai: szépség, szépséges, szépül, szépít, szépítget, szépítkezik, szépeleg.
Bizonytalan eredetű szó. Lehet, hogy finnugor örökségünkhöz tartozik: finn seppä (‘kovács, mester, ügyes’), lapp cseppe (‘ügyes, leleményes’). Ha a távoli rokon nyelvekből vett példák helytállóak, a magyarban ‘ügyes’ ⇨ ‘tetszetős’ jelentésfejlődés ment végbe. Az eredetibb alak szep volt, ahogy a középfokú szebb tanúsítja; a ~ pótlónyúlással állt elő. A szépapa a ~ ritkább ‘nagy’ jelentésére alapul (pl. szép kort ért meg), és így a nagyapa párhuzamosa; pontos értelme ma is bizonytalan, hogy pl. a szépapa az ükapának a szülője vagy a gyereke-e. Lásd még szépszerével.
