szerencse
szerencse – ‘‹eredetileg› sors, véletlen’: jó szerencse, balszerencse; ‘a véletlen kedvező fordulata’. Származékai: szerencsés, szerencsétlen, szerencsétlenség, szerencsétlenkedik, szerencséltet.
Déli szláv eredetű szó: szerb-horvát sreća, szlovén sreča (‘sors, szerencse’). A szláv szavak eredeti jelentése ‘(össze)találkozás’, ebből lett ‘az események találkozása’, azaz ‘véletlen’. A ~ igen korai, a 11. század előtti átvétel egy *szrencsa hangzású alakból, nazális magánhangzóval; ebből a szóeleji mássalhangzó-torlódás ejtéskönnyítő feloldása és hangrendi illeszkedés formálta ki a ~ alakot: szrencsa ⇨ szerencsa ⇨ szerencse. Az eredetileg értéksemleges szavak hajlamosak idővel pozitív jelentést fölvenni, mint pl. a (jó vagy rossz) minőség is, amely a minőségi áru vagy garantáljuk a minőséget kifejezésekben csakis jó minőségként értődik.
