Emresz Károly (bánhalmi),
Emresz Károly (bánhalmi),
orvosdoktor, szül. 1814. jan. 14. Modorban Pozsonymegyében, hol atyja E. Márton iparos és később városi tanácsos volt és mindkét fiát (Károlyt és Mártont) orvosdoktornak nevelte (utóbbi pozsonyi orvos). E. Károly iskoláit szülővárosában kezdte s a pozsonyi ág. ev. lyceumban folytatta; az orvosi tanulmányokat Bécsben végezte, hol 1838. nov. 28. orvosdoktorrá avatták. Még ugyanazon évben Sopronban telepedett meg, hol keresett orvossá lett. 1856–61-ig városi főorvos volt. Ötven éves orvosi jubileuma alkalmával ő felsége magyar nemességet adományozott neki s utódainak. Meghalt 1891. jan. 30. Sopronban.
Orvosi értekezéseket irt leginkább a külföldi szaklapokba.
Munkája: Dissertatio inaug.-chemica exhibens analyses praecipuorum fontium medicatorum Hungariae. Viennae, 1838.
Szinnyei Könyvészete.
Vasárnapi Ujság 1891. 6. sz.
Sopron 1891. 10. sz. és Harmath Károly tanár szives közlése.
