Enyiczkei (Kis) Gábor,

Full text search

Enyiczkei (Kis) Gábor,
ügyvéd, Kis János és toldi Erzsébet ev. ref. szülők fia, szül. 1851. nov. 5. Tályán Zemplénmegyében, a gymnasiumi s jogi tanulmányait (1863–73.) a sárospataki ref. főiskolában végezte. Társaival együtt részt vett az Erdélyi Jánosról nevezett főgymnasiumi irodalmi kör létesítésében 1868-ban. A jogtudományi, akkor u. n. birói államvizsgát 1873-ban Sárpspatakon letette s 1874 elején Nyiregyházára, majd az év őszén Budapestre Ghyczy Gyulához ment joggyakorlatra. 1876. febr. letette az ügyvédi vizsgát; azután három évig Budapesten ügyvédi gyakorlatot folytatott; 1879 elején pedig Sátoralja-Ujhelyen telepedett le, hol 1892 végeig ügyvédkedett, mely idő alatt mint megyei bizottsági tag Zemplénmegye közgyűlésében élénk részt vett. 1892 végén ismét Budapestre költözött és itt folytatja az ügyvédkedést. 1877 táján részt vett a jogászkör működésében, melyből a mai jogászegylet keletkezett és részt vett az országos jogászgyűlések tanácskozásaiban.
Jogtudományi czikkei közül nevezetesebbek a M. Themisben (1876. A feléntúli sérelem mint szerződésbontó ok a magyar jog szempontjából, Ellenmondó törvények, Bagatelleljárás és ügyvédi képviselet, 1877. A kezességi jog köréből, 1878. Az életbiztosítási szerződés időelőtti érvényesítéséről, A takarékpénztári alap természetéhez, 1879–80.), A Jogtudományi Közlönyben (1880–82. Az örökösödési törvénytervezet beosztásához, 1883. Az ági öröklés és köteles rész, 1884–87. 1892. Az irásbeliség kérdéséhez) sat. Ezen kivül jelentek meg jogi czikkei a Toldy István által szerkesztett Nemzeti Hirlapban és a Sárospataki Lapokban.
Munkája: Örökösödési jogunk áttekintése a jogfejlődés szempontjából. Bpest, 1878. (1878. czikksorozat a Magyar Themisből.)
Tipray Könyvészete 1878. XXXIII. l. és önéeltrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit