Forgách Ádám (ghymesi és gácsi gróf),
Forgách Ádám (ghymesi és gácsi gróf),
országbiró, báró F. Zsigmond nádor fia, szül. 1601-ben; ifjú korában több évet külföldön töltvén, szép készültséggel tért haza, mire a katonai pályára lépett. 1627-ben kir. kamarás és Szécsényvár főkapitánya volt. 1635. nov. 13. jelen volt a nagyszombati egyetem ünnepélyes megnyitásán; 1640. máj. 12. grófi rangra emeltetett; 1648-ban kassai tábornok lett, ez év szept. 22-ről birjuk egy levelét, melyben királyának panaszkodik, hogy ha a török rá üt, nincs mivel ellentállania; emberei is, kivéve a r. katholikusokat, nem tartanak vele, gyanusak; okt. 17. levelében pedig irja, hogy Rákóczy csábítgatja embereit, és mert meztelenek, ágyuik rosszak, fizetésük pontatlanul jár ki, neki pedig két millió vagyonára 100 frt hitele sincs, fővezéri állása tűrhetetlen. 1643–44-ben Rákóczy György ellen szerencsétlenül csatázott; a város Rákóczynak hódolt, és neki ki kellett vonulnia. 1644. febr. 2. jelenti, hogy a felső megyék Rákóczy ellen fegyvert fogni nem akarnak, s a parancsai alatt álló hadak is elpártolnak. 1646. szept. 25. az országgyűlési nádorválasztáskor a katholikus jelöltek közt a második helyen volt, de csak 55 szavazatot nyert. 1647. jún. 16. IV. Ferdinánd koronázásakor főpohárnoki szerepet viselt az udvari ebédnél; e napon lett aranysarkantyús vitéz. Része volt több nevezetes követségben is, pl. Lengyelországban. 1649. ápr. ismét nádorjelölt volt, de Pálffy Pál lett a nádor, 1652. ápr. végén mint érsekujvári kapitány Nagy-Vezekénynél a rabló török hadra csapott és 800 ellent teritett le a csatatéren, de ő is 70 magyart, köztök négy hős Eszterházyt, veszített. 1655-ben az udvar hidegségét érezte, mert a kitűzött nádorválasztásra a jelöltek sorából is kihagyták, és midőn e miatt panaszt emelt, egyébként is mellőztetést tapasztalt. 1653-ban IV. Ferdinánd római császárrá koronázásakor Regensburgban, 1655-ben III. Ferdinánd harmadik neje Eleonora koronázásán volt jelen. 1662-ben ő is kezdte üldözni a protestánsokat, templomaikat a r. kath. hitűeknek adta s alattvalóit e hitre szorította. 1663-ban Kara Mustafa Érsekujvár alá jövén, e várat F. erősen tartotta; azonban a nagyobb erőnek engedni volt kénytelen és a várat szept. 25. föladta. A kivonulás zeneszóval, fegyveresen, vagyonkivitellel történt, és a nagyvezér bizonyságot adott F.-nak, hogy kötelességének a mint lehetett megfelelt; e bizonyság daczára F. egy évig Győrött fogságban tartatott, de a hadi törvényszék előtt a vád alól kitisztázván magát, fölmentetett. (Ez ügyben adott önvédelme megvan a m. nemzeti múzeumban.) 1667-ben szó lévén az idegen hadak kiviteléről és a várkapitányi állomásoknak magyarokkal leendő betöltéséről, F. várkapitány lett. 1668-ban ismét nádorjelölt volt. 1670. márcz. 27. a Leopold király által Beszterczebányára hirdetett eredménytelen gyűlésen résztvett; ekkor már tárnok volt. 1680. ápr. elején a Nagyszombatban tartott tanácskozmányban mint országbiró szerepelt; ekkor indítványozta, hogy a közhivatalok magyarokkal töltessenek be. Meghalt 1681-ben.
Hátrahagyott kéziratai: Az Érsekujvári obsidionak Forgách Ádámtól való leirása (Tört. Tár. 1881. 144–145. l.); Gróf F. Á. utasításai galgóczi és gácsi tisztjeinek 1644–1667-ig (Tört. Tár. 1891. 517–528. és 697–702. l.); Levele Nagy Ferencz Barsmegye alispánjához, Komjáti, 1660. okt. 4. (Komjáti, 1892.); Válasza a török nagyvezérhez, Ujvár, 1663. decz. 23. (M. Musa 1788. XXII. sz.).
42 német és 4 latin levele van 1650–71-ből a hg. Lobkowitz Mór raudnitzi levéltárában.
Munkája: Fasciculus sententiarum ab eodem fidelitatis et infelicitatis Speculo in otio afflictionum collectus. Viennae, 1657.
Kézirati munkája: Relatio Adami Forgach de Ghymes de statu partium regni Hung. superiorum. Cassoviae, 13. Mart. 1644. (a budapesti egyetem könyvtárában.)
Arczképe: rézmetszet Wiedemanntól 1646.
Nagy Iván, Magyarország Családai IV. 203–204. 207. l.
Vasárnapi Ujság 1863. 12. sz. arczk. (Wiedemann után.)
M. Könyv-Szemle 1879.
Történelmi Tár 1881–93.
Majláth Béla, Forgách Á. és Báthory Zsófia ékszereinek történetéből. Bpest, 1882. (Értek. a tört. tud. kör. X. 3. sz.)
Pauler Tivadar, Budapesti Egyetem Története 8. l.
Magyar Nemzetségi Zsebkönyv. Bpest, 1888. 113. l.
Forgách-család levéltára a m. n. múzeumban.
