Gyalókay Lajos (szentgyörgyi és gyalókai ifjabb),

Full text search

Gyalókay Lajos (szentgyörgyi és gyalókai ifjabb),
rendőrkapitány, előbbinek fia, szül. 1855. márcz. 30. Köbölkúton Biharmegyében ; jogi tanulmányait Nagváradon és Debreczenben végezte. A bírói államvizsga letétele után a közigazgatási pályára lépett és Nagyvárad városánál Lukács György akkori polgármester (később belügyminiszteri államtitkár) mellett 1875-ben elnöki titkár lett. 1876-ban aljegyzőnek, 1878. városi tanácsosnak és 1884. Biharmegye t. főjegyzőjének választatott meg. 1855-ben a m. kir. államrendőrséghez kerületi kapitánynyá neveztetett ki, hol jelenleg is működik Budapesten.
A biharvármegyei régészeti és történelmi egylet az ő kezdeményezésével keletkezett 1875-ben, melynek titkárává választatott. Mint az őstörténelmi congressus 1876-ban Budapesten tartott nagygyűlésének beltagja a Biharvármegye őstörténelmére vonatkozó adatokat a congressus Közleményei számára összeállította. Politikai, társadalmi s közgazdasági czikkeket írt 1879–1892-ig a Biharba, Budapesti Hírlapba, P. Hirlapba és a Nemzetbe, nagyobbrészt név nélkül; archaeologiai leveleket írt az Archaeol. Értesítőbe (1871) és biharmegyei régi községi pecsétekről a Századokba (1872–73).
Szerkesztette Nagyváradon a Régészeti és Történelmi Közleményeket 1875. ápr. 1-től 1878-ig és a Bihar cz. politikai lapot 1879-től 1883-ig.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit