Horváth Károly (mérai),

Full text search

Horváth Károly (mérai),
városi főjegyző s országgyűlési képviselő, szül. 1812. decz. 18. Alsó-Zsolczán (Borsodm.), hol atyja H. György ev. ref. lelkész volt 30 évig (14 gyermeke közül tíz ért emberkort). H. iskoláit 1818-ban a miskolczi ev. ref. lyceumban kezdte s ott a gymnasiumi s bölcseleti tanfolyamot bevégezve, 1831-ben joghallgatónak Debreczenbe ment. 1833-ban b. Vay Miklós kir. táblai biró meghívta gyermekei mellé nevelőnek Pozsonyba, s kir. táblai gyakorlat végett ezen főúr családjánál maradt az országgyűlés berekesztése után is Pesten 1838 végeig; ez idő alatt 1837-ben ügyvédi vizsgát tett. Az 1839. országgyűlés megnyiltával ismét Pozsonyba ment. 1840-ben a dunántúli megyéket járta be; azután külföldre ment és Németország nagy részét beutazván, Párisban, Svájczban s Felső-Olaszországban járt, és nyolcz havi utazás után tért haza Pestre. Ekkor kezdte ügyvédi pályáját, melyet 1848-ig folytatott. A kir. városok ekkor újból történt rendezésekor Pesten tanácsjegyzővé választatott. 1849-ben a Windischgrätz által kiküldött cs. biztos őt több társával együtt hivatalából elmozdította; ápr. 24. a magyar kormány ismét visszahelyezte hivatalába. Haynau bevonulásakor kényszerült elhagyni Budapestet, hová csak 1850-ben tért vissza; 1851-ben haditörvényszék elé állították és 1854. máj. 4. halálra, kegyelem útján pedig két évi várfogságra ítélték; Josephstadtban öt nap híján ülte le fogságát, midőn kegyelmet nyert és Pestre jött. Az ügyvédi gyakorlatot neki 1858-ig meg nem engedték. 1861-ben
Pestvárosa törvényszerű tisztújításán egyhangúlag városbirájának választotta, mely hivatalát az alkotmányos tisztikar visszalépéseig 1861. nov. 30. viselte. Az 1865. decz. 10-re egybehivatott országgyűlésre Pest-Ferenczváros kerület megválasztotta képviselőnek. Mindig buzgó s tevékeny részese volt a közéletnek, úgy a főváros törvényhatósági bizottságában, valamint az ügyvédi karban, hol előbb az ügyvédi egyletnek, 1869. jan. 31-től, később a kamarának elnöke volt 1878-ban betegeskedése miatt egészen a magánéletbe vonult vissza. Meghalt 1893. máj. 19. Budapesten 81 éves korában.
Az ő tollából kerültek ki az 1848–49-ben Pest városának lelkes kiáltvánvai. Czikkei a Jogtudományi Közlönyben (1867. Felhivás a magyar ügyvédi karhoz); a Fővárosi Lapokban (1890. Pesti reminiszcenciák 1848–49-ből.) Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Munkái:
1. Hortensia grófnő. Franczia regény Méry után ford. Pest, 1843. (Külföldi regénytár, kiadja a Kisfaludy-Társaság XVII. XVIII.)
2. A nemzeti őrsereg szolgálati s rendszabályai. Javaslatkint és ideiglenesen kiadta... Pest, 1848.
3. Közjegyzői intézményünk és a közjegyzői törvény módosítása tárgyában készült törvényjavaslat. Bpest, 1884. (Különnyomat a Nemzetből.)
Magyarország és a Nagyvilág 1866. 12., 18. sz. arczk.
Budapesti Közlöny 1869. 27. sz.
Petrik Bibliogr.
Vasárnapi Ujság 1893. 22. sz. arczk.
Egyetértés 1893. 138. sz.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit