Kain Dávid,

Full text search

Kain Dávid,
orvosdoktor, szülészmester, a Ferencz-Józsefrend lovagja, előbbinek testvéröcscse, szül. 1821. szept. 17. Debreczenben; a gymnasiumot szülővárosában az ev. ref. főiskolában végezte; 1838-ban a pesti egyetemen kezdte orvosi tanulmányait, mire két évig Bécsben volt az orvosi tanfolyamon. 1844-ben Pesten orvosdoktorrá avatták és az ottani kórházakban nyert alkalmazást. 1848-ban honvéd-orvos lett. A lezajlott gyásznapok után Pesten elvonultan nővérénél tartózkodott, majd Bécsben, Lipcsében orvosi buvárkodásainak élt. 1850-ben Kassára tette át állandóan lakását és a hasonszenvi nemzetközi egyesület létrejöttén közreműködött és az egyesületnek tagja lett. A közművelődési s társadalmi egyesületeknek buzgó tagja volt. Az izraelita hitközségnek husz évig elnöke és 1868-ban megalapította s felépítette a kassai izraelita iskolát; az országos izraelita kongresszuson mint királyi biztos működött. 1869–70-ben Abaujmegye helyettes főorvosa volt, Tompa Mihályt is ő gyógyította. Kassa városának is főorvosa lett. Érdemei elismeréseül a király 1884-ben lovagrendjével tüntette ki. 1887-ben dr. Csorba Gyulával az Abauj-Torda-vármegyei orvos-gyógyszerész-egylet megalakulásán közreműködött és az egylet megválasztotta másod elnöknek, később elnöknek. Rövid idővel halála előtt elveszté nejét, azóta fájdalmának enyhet keresve, Angolországban leányánál vagy Párisban tartózkodott. Meghalt 1890. nov. 10. Kassán.
Czikkeket írt a hasonszenvi lapokba.
Munkája: Orvostudori értekezés a hagymázról. Pest, 1845. (Latin czímmel is.)
Kéziratai közt német költemények is vannak, ezek közül egyet Gallik közöl Emlékbeszédében.
Szinnyei Könyvészete.
Gallik Géza, Emlékbeszéd dr. Kain Dávid felett. Kassa, 1891.
Kassai Szemle 1891. 91. sz. (Gallik G.) és gyászjelentés.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit