Kálmán Károly,

Full text search

Kálmán Károly,
ev. ref. lelkész, K. Ádám lelkész és Hollósi Filep Eszter fia, szül. 1818. máj. 3. Falu-Batyánban (Fehérm.); a gymnasium alsó osztályait otthon édes atyja vezetése alatt, majd Pápán és Gyönkön végezte, a bölcseleti tanfolyamot Nagy-Kőrösön, a theologiát Pápán hallgatta. 1837-ben Császárra (Komáromm.) ment akadémiai rektornak. Azután tíz hónapig enyingi (Veszprémm.) segédlelkész, majd Szilas-Balháson Halász Sámuel, a mezőföldi egyház segédgondnoka házánál nevelő volt, mire egy évig még ott káplán, majd két évig Székesfejérvárt administratos volt. 1845-ben lett sáregresi, 1853-ban mező-szent-györgyi, 1868-ban soponyai lelkész, hol jelenleg is működik mint egyházmegyei számvevő és tanácsbiró.
Czikkei a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (a 40-es években Mezőföldi álnév alatt több czikk), a Vasárnapi Ujságban (1854–55. A vasárnapi iskolában mit tanítsunk?, 1856–57.); a Boros Mihály által szerkesztett Kalauzban több közlés és a Fördős Lajos által szerkesztett Kecskeméti Lelkészi Tárban (1870. prédikácziók) és a Prot. Pap cz. közlönyben.
Munkája: A lelkipásztori hivatalnak az egész emberiségre kiáradó hasznai. Pápa, 1858. (Kálmán Ádám szilas-balhási pap felett mondott gyászbeszéd 1857-ben.)
Uj M. Athenás 199. l.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit