Morva Rezső,

Full text search

Morva Rezső,
gépész, lakik Medvén (Győrm.), hol 1868-ban született. M. Mihály és Csucsay Mária ottani földmívelő szülők fia; 9 éves korában Pozsonyba adták szülei, hol a IV. elemi osztályban és a főreáliskola I. osztályában tanult; onnét került a győri gymnasium II. osztályába; miután a IV-et végezte, atyja haza hívta a gazdasághoz és ott maradt húsz éves koráig; ekkor atyja szerencsétlen üzletek következtében a tönk szélére jutott és M. géplakatos lett. Mint segéd Pestre jött, hol a Vulkán szerszám-gépgyárban szintén mint géplakatos hét évet töltött; innét a bajor-német gőzhajótársaság szolgálatába lépett mint hajógépész gyakornok és egy évig volt ott. Ezen említett nyolcz év alatt letette a kazánfűtési, locomobil gépkezelési és a stabil gőzgépkezelési vizsgákat. 1900-ban visszament szülőfalujába Medvére s ott gazdálkodik az atyjától örökölt kis birtokon.
Pesten tartózkodása alatt czikkeket és költeményeket írt a Vasuti Lapba, a miskolczi Vasuti folyóiratba és a Magyar Néplapba.
Munkái:
1. Kézikönyv a gőzkazánok, locomobil és cséplőgépek, valamint az összes stabil-gőzgépek kezeléséről. A kazánfűtők, locomobil- és stabil-gőzgépkezelők, valamint a magas- és alacsonynyomású sűrítővel működő gőzgépekről vizsgázók előkészítésére. 717 kérdés és felelet, 62 szövegbe nyomt. ábrával. 4. bőv. kiadás. Győr, 1901. (Ism. Vasárnapi Ujság 14. sz.).
2. Kézikönyv az összes gőzkazánok, locomobil- és cséplőgépek kezeléséről. A mozgony- és helyhez kötött kazánokról vizsgázók előkészítésére. 375 kérdés és felelet, 29 szövegbe nyomtatott ábrával. 4. bőv. kiadás. Győr, 1901.
3. Kézikönyv az összes gőzkazánok, locomobil és cséplőgépek kezeléséről. Az összes stabil- és locomobil-gőzkazánok és locomobil-gőzgépekről vizsgázók előkészítésére. 548 kérdés és felelet, 42 szövegbe nyomtatott ábrával. 4. bőv. kiadás. Győr, 1901. (Az 1–3. munka első két kiadása együtt jelent meg).
4. Kézikönyv a vas és fémek gyakorlati megmunkálásához. Eszterga-, gyalu- és vésőgépeken. Különös tekintettel a csavarvágásra és annál előforduló számításokra. 140 ábrával. Győr, 1901. (Dobó Jánossal együtt).
5. Költemények. Eger, 1902. (Kath. vallásos versek. A második füzet most van sajtó alatt).
M. Könyvészet 1901.
Corvina 1902. 1. sz. és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit