Morvay Pál (alsó-draskóczi),

Full text search

Morvay Pál (alsó-draskóczi),
kir. tanácsos és alispán, M. András Ugocsamegyei főpénztárnok és helyettes alispán és Dubraviczky Borbála fia, szül. 1750. szept. 20. Bökényben (Ugocsam.); iskoláit a szomszéd Péterfalván kezdette, honnét 1759-ben a német nyelv tanulása okáért, melyben «különös fundamentumot» vetett, Nagy-Bányára, majd az eperjesi kollegiumba került, törvénygyakorlatra pedig a pesti kir. táblára, Tihanyi Dániel prókátor mellé küldötte őt atyja. Ügyvédi oklevelet nyervén, hazajött és 1780-ban báró Perényi Imre uradalmi fiskálisa lett, 1782-ben pedig Beregmegye felvidék járásában főszolgabirónak választották. Ez alkalommal Bökényből a beregi Nagy-Muzsalyba, később Sáros-Orosziba költözött, a hol aztán állandóan megtelepedett. II. József császár alatt 1788-ban az egyesült Bereg-Ugocsa vármegye másodalispánja volt, de a mint naplójában írja, az erővel ráruházott tisztet 1790. ápr. 27. nagy örömmel letette és visszament a felvidéki járásba főszolgabirónak. Beregvármegye rendei 1798. máj. 21. helyettes alispánnak választották, s az alispáni székben 1814-ben újólag megerősíttetett. Hosszas és hű szolgálatát I. Ferencz király 1808. decz. 9. «minden taxa fizetés nélkül királyi tanácsosi becsülettel» jutalmazta.
Naplót hagyott hátra, melyben személyére és családjára vonatkozó sok érdekes följegyzés van. Többek közt írja, hogy a pozsonyi országgyűlés alatt soha egy sessiót se mulasztott el. Udvarolt a királyi párnál, ebédelt a főherczeg nádor asztalánál, a ki valahányszor találkozott vele, mindannyiszor különös érdeklődéssel tudakozódott a beregvármegyei viszonyok felől sat. A napló, valamint a kir. tanácsosi diploma és a többi írások Morvay István kászonyi járási főszolgabirónál vannak.
Nagy Iván 1899. 30., 31. l. (hol a család leszármazási táblázata is közölve van).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit