Papp László,

Full text search

Papp László,
r. kath. kántortanitó, szül. 1857. okt. 17. Kecskeméten (Pestm), ugyanitt végezte gymnasiumi tanulmányait, a tanitóképző két első osztályát pedig 1873–78-ban Csongrádon, a harmadikat 1879–80. Kun-Félegyházán. Időközben mint segédtanitó működött Kónyban (Győrm.), Tatár-Szent-Györgyön (Pestmegye) és Tápio-Szent-Mártonban (Pestmegye). Mint okleveles tanító segédeskedett 1880–81-ben Pápa-Teszéren (Veszprémm.); okt. 15. Zalaszentgyörgyre ment önálló kántortanitónak, honnét 1882. okt. 1. a nagy-kutasi (Zalam.) községi iskolához neveztetett ki.
Segédtanító korában a tanítói gyűléseken előadásokat tartott az iskolai élet köréből, melyek a Néptanodában, a M. Államban, a Család és Iskolában sat. jelentek meg; a Zalai Tanügyben (1882. Hogyan eszközölheti a tanító, hogy tanonczai az erdőknek, az utak melletti fáknak szükségességéről és hasznáról meggyőződve, azokat kiméljék, A gyermek-nevelésről, A társulásról, Szép és igaz a lélek két főirányáról, 1883. A tankötelesek összeírása érdekében, Néhány szó Zalamegye tanítóihoz, Vallási érzelem, A kézimunka tanítása népiskoláinkban, 1884. Álom, mely valóságban is megjárná); a Zalamegyében (1883. A cselédségről).
Munkái:
1. A magyarok története dióhéjban falusi iskolák számára. Nagy-Kanizsa, 1882.
2. Temetési rendtartás, Szeged, 1885.
Kiszlingstein Könyvészete és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit