Prónay Albert (tót-prónai és blatniczai)

Full text search

Prónay Albert (tót-prónai és blatniczai)
birtokos, P. Pál és markus- és batizfalusi Máriássy Ilonának fia, szül. 1870-ben Losoncz-Apátvalván (Nógrádm.); a szülőknek egyetlen fiuk, gyermek- és ifjúkorában sokat betegeskedett; azért már 15 éves korában hozzáfogott a méhészkedéshez, melylyel húsz év óta foglalkozik; 1892 óta alapító tagja az erdélyi s az országos méhész egyleteknek. Több méhész-kiállításon vett részt, így az 1892-ben az osztrák-magyar-német méhészek 37-ik vándorgyűlésén Budapesten, a hol elismerő oklevelet nyert. 1894-ben részt vett Szamos-Ujváron az erdélyi méhészegylet kiállításán, mint az egyik birálóbizottsági csoport elnöke; 1899-ben Szegeden a gazdasági egyesületek országos szövetsége által rendezett mezőgazdasági országos kiállításon; itt is kitüntetésben részesült; végül 1904-ben részt vett Dornlinben az osztrák-magyar-német méhészeti 49. vándorgyűlésen, mint magyar részről biráló bizottsági tag és dicsérő oklevelet nyert. Ugyanezen évben az országos méhész-egyletnek választmányi tagja lett.
Czikkei az Erdélyi Méhész-egylet Szaklapjában (1894. Lép és keret, A méz mint gyógy- és tápszer, 1897. Az estélyről, 1898. Idei méhészeti élményeimből, 1900. Egyről-másról); a Magyar Méhben (1895. A méhszurás, méhméreg és annak különféle hatása az emberi szervezetre, Raj a kéményben, 1896. Méhészeti apróságok, 1898. Méhszurás, méhméreg és annak ellenszerei, A viaszfőzés új és egyszerű módja, 1901. Hogy kezelem én az eredeti Neiszer-kaptárt? Idei méhészkedésem eredménye, Természetes rajzás, mézpergetés az idei méhészeti éven, 1902. Vidéki méhzsongás, 1903. A phacelia, 1904. Apróságok); a Pataki Béla által szerkesztett Méhészeti Zsebkönyvben (1903. Megfigyeléseim és tapasztalataim belvilágát, kiváltkép a műrajt és természetes rajt illetőleg); a Méhészeti Lapokban (1905. Méhészeti mozaik).
Munkái:
1. A méhek rajzása, tekintettel a szalmakassal méhészkedő közönségre. Losoncz, 1891.
2. Az okszerű méhészet kézi és tankönyve. U. ott, 1891.
3. A méhek tenyésztése vagy az új elmélet. Irta Neiszer György, ford. U. ott, 1891.
4. A méz apologiája. Irta Keltenegger Leonidás, ford. U. ott, 1894.
M. Könyvészet 1891.
Pataki Béla, Méhészeti Zsebnaptár 1905-re 62. l. és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit