Rácz János

Full text search

Rácz János
ev. ref. segéd-lelkész és rektor-tanító, R. György csizmadiamester és Tóth Julianna fia, szül. 1845. júl. 4. Sarkadon (Biharm.). 1855-ben szüleivel átköltözött Gyulára (Békésm.) és ott folytatta tanulását és éneklésre is oktatták; atyja azonban mesterségre szánta fiát és maga mellé vette, hol elkedvetlenedve, végre is testvérbátyja R. Károly mellé került tanulónak Békésre s 1857-ben mind a ketten a debreczeni kollegium tanulói lettek; kezdve az I. osztályon, ott végezte a VIII-at is; azután a hittanszaki pályát folytatta négy évig. Sok szenvedés és nélkülözés után 1869-ben tanulmányait elvégezve, szülővárosában esküdtfelügyelőségre s köztanítóságra mozdították elő; félévre Bécsbe ment a német nyelv elsajátítása végett. 1871. ápr. haza tért Bécsből és Debreczenben letette az első lelkészi vizsgát és mint káplán egy évre alkalmazást nyert Bihar-Derecskén. Időközben letette a második lelkészi vizsgát és egy évre Püspök-Ladányba, majd 11 hónap mulva Gyorokra (Aradm.) hívták meg lelkésznek és 1873. ápr. 7. elfoglalta állását; innét 17 hónap mulva a gyulai egyház felszólítására 1874. szept. 27. elfoglalta az ottani rektori hivatalt. 1877-ben letette a tanítói képességi vizsgálatot Debreczenben. Meghalt 1897. júl. 20. Békés-Gyulán.
A «Békés» cz. helyi lapnak szorgalmas munkatársa volt, egyik czikke ezen lapban (1887. 34., 35. sz. Papp Mihály lelkész életéből.
Munkája: Életirat vázlatom. Gyula, 1897. (Sajtó alá rendezte testvére Rácz Károly és kiadta Dombi Lajos, gyulai ev. ref. lelkész.).
Dombi Lajos, Rácz János emlékezete. Gyula, 1897. (Ebben az önéletrajz, nekrologok és R. fénynyom. arczk).
Békés, 1897. júl. 25. (Dombi Lajos) és aug. 31. sz. (Rácz Károly).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit