Rózsaffy Alajos,

Full text search

Rózsaffy Alajos,
orvosdoktor, a székesfővárosi államrendőrség főorvosa, szül. 1839. ápr. 13. Pesten s kiképeztetését is itt nyerte előbb a gyógyszerészi, majd az orvosi tanfolyamon. Okleveleinek elnyerése után huzamosabb ideig működött a szent Rókus-kórház különböző osztályain, majd vegytani tanulmányok czéljából a bécsi egyetemen töltött egy évet. 1871-ben a budapesti orvosegylet rendes tagjának választatott, 1872-ben pedig a budapesti egyetemen a törvényszéki és államorvostani tanszék segédje lett s egyidejűleg a gyógyászat terén kifejtett sikeres működése elismeréseül Pestvármegye tiszteletbeli főorvosává neveztetett ki. Ezen állásaiban bő alkalma nyilt orvostörvényszéki, orvosrendőri s közigazgatási tanulmányok és tapasztalatok szerzésére, melyek eredményeként a többi közt 1877. memorandumot terjesztett a belügyminiszter elé a rendőrorvosi intézmény szervezése iránt az államosítandó rendőrségnél. Az ebben kifejtett elvek az intézmény létesítésekor a rendezésnek alapjául szolgáltak és ezen működésének, valamint sokoldalú képzettségének lett eredménye, hogy 1881. az államosított rendőrséghez főorvosnak neveztetett ki. Mint ilyen az intézményt nálunk meghonosította. 1883. a kormány megbízásából tett külföldi tanulmányútjai alatt szerzett ismeretei alapján a prostitutió rendezése, a rendőrorvosi intézmény ügykörének szabályozása, a beteg rendőrök számára külön modern berendezésű kórház létesítése, a rendőrségi fogházban több egészségügyi reform életbeléptetésével a fő- és székvárosi államrendőrség egészségügyi intézményeit nagyban fejlesztette; 1886. az országos közegészségügyi tanács rendkívüli tagjává neveztetvén ki, ez óta annak működésében is tevékeny részt vesz. 1899. megkapta a Ferencz József-rend lovag-keresztjét.
Munkája: A fővárosi rendőrség főorvosi hivatalának az 1882. évről szóló jelentése. Bpest, 1883.
Kiszlingstein Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona XIV. 721., XVIII. 521. l.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit