absztrakció <lat. ’elvonás, elvonatkoztatás’>
absztrakció <lat. ’elvonás, elvonatkoztatás’>: mindenféle megismerési folyamat alapvető mozzanata és eredménye. Az esztétikai megismerésnek és kifejezésnek, így a folklórnak is döntő tényezője az absztrakció és konkretizálás pólusai közti feszültségmező, amely az alkotást minden részletében áthatja. Esztétikainak minősíthető primer absztrakció már a nyelvben, nyelven kívüli elemi ritmusok és gesztusnyalábok szintjén felismerhető, és innen kiindulva az alkotásegységekben az absztrakciók egymásra rétegződött rendje bontakozik ki. A folklórhagyomány tárgyiasulásának – nagyfokú műfaji osztottsága következtében – az egyes műfajokban érvényesülő terjedelme, tehát az absztrakció és a konkretizálás feszültsége igen változatos: a szinte „tartalmatlan” ritmikus kompozicionális menetektől (magas fokú absztrakció) a naturalisztikus előadásig (magas fokú konkretizáció) tart e skála. A folklórbeli alkotásfolyamat jellemző sajátsága, hogy a (történetileg el nem különült) tudományos absztrakció nem támogatja az esztétikai megismerést, ez teljes mértékben a köznapi gondolkodás talaján áll. Folklór és hivatásos művészet lényegi különbségét tehát ebben a tekintetben is fel kell tárnia a tudománynak. Az absztrakció ismeretelméleti, esztétikai és alkotáslélektani jelentősége ellenére a folklorisztika elméletének kevéssé kimunkált rendező elvei közé tartozik. – Irod. Hegel, Georg Vilhelm Friedrich: Esztétika (Esztétikai előadások, I–III., Bp., 1952–1960); Lukács György: Az esztétikum sajátossága (I–II., Bp., 1965).
Istvánovits Márton
