bakonyi pásztorkodás
bakonyi pásztorkodás: a Bakony erdeje régtől fogva alkalmas volt az állattartásra, makkot termő fáival kedvezőbb volt a disznó, mint más állat takarmányozására. Már a korai vaskori sírokból malaccsontok kerültek elő. A 11. sz.-ból okleveles adatok szólnak a bakonyi disznótartásról, juhászatról. A bakonyi állattartásra a nagy egyházi és világi uradalmak mindenkor befolyással voltak, annak fejlődését irányították, így a népi → pásztorkodás hamar átvette a gazdasági élet újításait. De ugyanakkor a pásztor megtarthatta, sőt gyakorolhatta hagyományos eljárásait. A 16–17. sz.-beli összeírások több községnél feljegyezték, hogy legelőjük az erdőben van. A rideg tartásnál (→ külterjes állattenyésztés) a Bakonyban régebben az állatok egy részét télen kint az erdőben aklokban, ólakban tartották. Tájfajtája volt a bakonyi disznó, sovány, nagy sörtéjű, a vaddisznóhoz hasonló vad természetű állat, a hazai vaddisznó megszelídítéséből keletkezett, de már régóta balkáni sertésfajokkal keveredett. A múlt században évente kb. 150 000 darab disznót teleltettek ki az erdőben, a makkon meghizlalták (→ makkoltatás), s így hajtották tovább nyugat felé. – A bakonyi juhtartás a múlt század elején kezdett elterjedni nagyobb mértékben, új tájfajta, a merinói jelent meg a nagybirtok közvetítésével, s ez az egész juhászatot átalakította. Lovat elsősorban az uradalmak tartottak. A kecskét a 18. sz.-tól erdővédelmi okokból tiltották. A múlt század második felében a gabonakonjunktúra hatására a földművelés az állattartás rovására terjeszkedett. A legutóbbi időkben az állatok egyik részét tavasszal hajtják ki, és e rész késő őszig kinn marad az erdőben, a legelőkön. Delelésre ágakból, deszkából készített kerítésbe (→ esztrenga), éjjelre lábakon álló, szalmával fedett fészerbe zárják. Az állatok másik részét naponta hajtja ki a pásztor. A pásztorok a múltban külön rendet képviseltek, a helybeli gazdaréteggel társadalmilag nem keveredtek. A pásztorok rangsorában a juhászok álltak elöl. – Irod. Eötvös Károly: A Bakony (I–II., Bp., 1909); Tálasi István: A bakonyi pásztorkodás (Ethn., 1939); Wellner Ernő: Tanulmányai a Bakony erdőtakarójának átalakulásáról (Földr. Közl., 1941–43); Vajkai Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959); Vajkai Aurél: Bakony (Bp., 1959).
Vajkai Aurél
