debreceni bútor

Full text search

debreceni bútor: A magyar népi asztalosbútor egyik legjelentősebb, az egész Tiszántúl nagy hatású központja Debrecen volt, ahol az Alföldre jellemző bútorformák és díszítésmódok legkorábbi példányai maradtak fenn (láda 1633, deszkatámlás karosszék 1694, tálasfogas 1746, téka 1752, támlás pad 1797, mind színes virágozással, a karosszék faragással díszítve). Míg a 17. sz.-i, a városházáról előkerült darabok díszítése lényegében az uralkodó korstílusnak megfelelő, a 18. sz.-ból fennmaradtak már az ezen alapuló, ám a paraszti ízléshez igazodó helyi díszítőstílus kibontakozását mutatják. A 17. és részben a 18. sz.-ban az alapszín főleg olajzöld, de nyilván szokásban lehetett a nyers alapra való festés is, erre vonatkozhat a 18. sz.-i leltárak paraszt tarka és részben talán a fehér jelzője. Faragott dísz a 18. sz.-i ülőbútorokon is szokásos, színes festéssel társítva. A 18. sz. derekán kedvelt a bútorfestésben az indadíszítés, ez a század végétől a ládatetőkben írt feliratok mellé szorul vissza, a bútorok külsején ekkortól a rokokó jellegű faragott mezőkbe foglalt virágcsokor az uralkodó, mely egészen a 19. sz. derekáig, a debrecenibútor elhalásáig tovább él. A debreceni bútor-festésre a tartózkodó színhasználat a jellemző. A 18. sz.-ban már fellépő kék és fekete alapszínt a 19. sz.-ban a barna, csíkozott alapozás váltja fel, amelyen a virágozás főleg piros, fehér, sárga. – Irod. Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról. A lakóház belseje (Debrecen, 1937); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972.)

Tálasfogas (1746) Debrecen, Déri Múzeum

Debreceni bútor, saroktéka (1752) Debrecen, Déri Múzeum

A fenti saroktéka metszete

1. Menyasszonyi láda (1831, készítőhely: Debrecen, lelőhely: Hajdúszoboszló) Bp. Néprajzi Múzeum

2. Az előbbi láda részlete

3. Szék (18. sz.) Debrecen, Déri Múzeum
K. Csilléry Klára

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit