előfogat, forspont <ném. Vorspann>

Full text search

előfogat, forspont <ném. Vorspann>: a jobbágyok egyik legsúlyosabb állami szolgáltatása, mely szerint a katonáknak, megyei tisztviselőknek, átutazóknak kötelesek voltak ingyen vagy meghatározott összegért fuvart kiállítani. Az előfogatadás a jobbágyokat gyakran a legnagyobb mezei munkák idején érte. Ilyenkor több napi távollét vagy vonójószágainak agyonfáradása, esetleg megsérülése, elpusztulása a hosszú úton nehezen pótolható veszteséget jelentett. Bizonyos falvak – amelyek postaút vagy hajóvontató folyók mentén feküdtek – rendes előfogat-szolgáltatással tartoztak, azaz megadott távolságig kötelesek voltak a postakocsi vontatására, vagy vontatni kellett a földesúr hajóit, ugyancsak meghatározott távolságig. Voltak esetek, amikor a falvak csak igaerővel (szekér nélkül) adtak előfogatot (ilyen volt a hajóvontatás is). Az előfogatadás, amennyiben a katonák és felszereléseik szállítására vették igénybe, a katonatartás ( porció) mellett a hadiadó másik, természetben lerótt része volt. ( még: deperdita, hosszúfuvar) – Irod. Varga János: A parasztság állami kizsákmányolása a 18. század első felében (Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711–1790. Szerk. Spira György, Bp., 1952); Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt (Századok, 1955).
K. Kovács LászlóTörök Katalin

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit