fiági öröklés
fiági öröklés: az öröklésnek az a módja, amelyben a leszármazó fiúk a szülői vagyonból kedvezőbb mértékben örököltek, mint a lányok. A kedvezmény kiterjedhetett a helyi szokásnak megfelelően az apa, az anya vagy mindkét szülő vagyonára egyaránt, az ősi vagyonra (→ ősiség) vagy csak a → szerzeményi javakra, a belsőségre vagy csak a külső földekre; mértéke lehetett az egész vagyon, de szorítkozhatott az ingatlanokra vagy csak egyes vagyontárgyakra (pl. családi ház). A lányok ilyen esetben a leánynegyedhez (→ negyed) vagy csak kiházasításhoz, ill. méltányos pénzbeli kielégítéshez jutottak. A fiági öröklés történhetett úgy, hogy a lányok csak az ingóságokból vagy a helyi gyakorlat szerint egyes egyéb vagyontárgyakból részesültek (megrövidítés). A fiági öröklés hazánkban hosszú évszázadokon át törvényeken alapulva, 1848 után szokásjog útján (→ öröklési jogi szokások) élt, de a legelterjedtebb öröklési szokásként különböző mértékben az ország egész területén mindenfelé érvényesült. Történeti hagyományok alapján még a múlt század végén is jelentősebb mértékben uralkodott a fiági öröklés szokása a volt jászkun kerületekhez tartozó helységekben (Zagyva mente, Nagy- és Kiskunság), a környezetükben lakó palócoknál és barkóknál, az Alföld egyes nagyobb városaiban (pl. Cegléd, Csongrád, Szentes stb.), az erdélyi magyarságnál, Somogyban, a régi csajkás-kerületben, Titel környékén. Ez utóbbi helyen a fiági öröklés azzal módosult, hogy a szerbeknél az ingatlan vagyont a fiúk vették birtokba és a délszláv szokásoknak megfelelően hosszabb időn át is házközösségben maradtak (zadruga, druzina). A fiági öröklés érvényesülésének a módja a törvénnyel szemben a → végrendelet vagy a megegyezés volt, akár az örökhagyó életében, akár halála után, továbbá az, hogy a nők az ősi hagyományoknak megfelelően természetesnek tartották az öröklésnél történt megrövidítésüket, a törvényi lehetőségekkel nem éltek. – Irod. Mattyasovszky Miklós: Törzsöröklési jog és törzsöröklési szokás (Bp., 1904); Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről (Bp., 1919).
Tárkány Szücs Ernő
