gereben
gereben: gyapju- és → rostfésülésre használt, lapát alakú, nyeles faeszköz, melynek szélesebb részén merőlegesen 1–2 hegyes szegsor van beverve. Egyszerre két azonos gerebennel dolgoznak: az egyiket széken, padon rögzítik, s a fogaiba beakasztott rostot előbb kis csomókban kézzel szaggatják ki, majd a fogak között maradt simább szálakat a kézbe fogott másik gerebennel fésülik simára. A gereben használata a recens magyar kultúrában főleg az erdélyi magyarságnál található meg, de vannak adatok előfordulásáról nyugat felé egészen a Duna vonaláig. Neve mindenütt gereben. (Általános szóhasználatban így nevezik ma a → héhel típusú eszközt is, de ez ennek csak másodlagos neve.) Az ó-európai gyapjú- és lenkultúra rostfésülő eszközének az alapformája az a fából egy síkban kifaragott, hosszabb-rövidebb nyéllel készült valóságos fésűforma, amely napjainkig úgyszólván csak a K-i szlávok műveltségében maradt meg. A klasszikus görög és római kultúrákban, ahol a vas alkalmazására már tágabb lehetőség nyílt, a fésű fafogait vasszegekkel cserélték fel, amelyeket – technikai szükségszerűségből – a lapát alakú fanyél végén merőlegesen kellett átverni. Így született meg a gereben új formája, amelyet az egykori római provinciák területén (ill. germán nyelvterületen észak felé távolabb is) használtak. Amikor a déli szlávok az egykori közös szláv hazából kiváltak, még a lapos fa fésülőt vitték magukkal ’gereben’ néven, de romanizált kultúrájú balkáni új hazájukban a fejlettebb vasszeges formát megismerve, ezzel felcserélték azt, megtartva hozzá a korábbi, azonos funkciót ellátó eszközök ’greben’ nevét. A magyarság a honfoglalás után főleg a dunántúli területeken lakó s a déli szlávsághoz tartozó népcsoportoktól ismerte meg a számára új eszközt, és átvette kultúrájában déli szláv nevével együtt. – Irod. Szolnoky Lajos: A rostfésűk (Népr. Ért., 1966); Szolnoky Lajos. Alakuló munkaeszközök (Bp., 1972).
Gereben, szegsoros rostfésű pár (általános forma)
Gereben, héhel
Gerebenező asszony (Váralja, Tolna m.)
Szolnoky Lajos
