képmutogató ének
képmutogató ének: A hajdani vásárok jellegzetes alakja Európa-szerte a képmutogató, aki mondanivalóját prózában és énekben adta elő. A képmutogató előadás legfontosabb kelléke a vászonra vagy papírra festett, ill. nyomtatott festmény, amely 6–8 vagy több egyforma mezőre oszlott, s mindegyiken egy-egy jelenet volt látható. A képet valamilyen állványra vagy sok esetben a templom oldalára akasztotta a képmutogató, s eléje egy kis széket vagy padot tett (innen a német neve: Bänkelsänger), amelyre ráállt s egy hosszú pálcával mutogatta az egymás után következő képeket. Először prózában elmagyarázta az eseményt, majd ugyanezt versbe szedve ismert dallamra elénekelte, miközben segítője sípládával, hegedűvel, dudával, verklivel kísérte. Az előadás végén felszólították a közönséget, hogy a történet nyomtatott lapokon megvásárolható és olvasható – ebből származott a képmutogató jövedelme. A képmutogató általában családjával együtt járt vásárról vásárra, ők segédkeztek az előadásban. A képmutogató ének gyökerei a 11–12. sz.-ig nyúlnak vissza. Mo.-on a 19. sz.-ban volt a legelterjedtebb. A képmutogató ének témái rablógyilkosság, pénzszerzés, fosztogatás, olykor egy-egy tragikusan végződő szerelmi történet. A képmutogató éneket jellemzi a megkötöttség, egyeznie kell strófaszámban a mellékelt képpel, strófánként azt kell elmondani, amit az egyes mezőkben látható képek ábrázolnak, ebből adódik, hogy a képmutogató ének szövege képszerű, eseményeket ábrázol. A képmutogató ének nehézkes stílusú, idegenszerű, erősen érződik rajta a rossz fordítás. A képmutogató éneknek a célja nemcsak a szórakoztatás, hanem a hallgatóság meghatódottságán keresztül az erkölcsi javítás. A képmutogató ének ismert és elterjedt volt Mo.-on, de jelentős sikerre mégsem tett szert a paraszti társadalomban, mert a képmutogató ének hírközlő funkcióját jobban pótolta a paraszti → história. A képmutogató ének az asszimilálódó polgárság alsó rétegében terjedt el. A festményt a képmutogató vásárolta, s általában a verset sem ő készítette, hanem készíttette, az ő tevékenysége az előadásra szorítkozott. Legismertebb képmutogató ének: A Gulyás Miska és Káposzta Sára szerelme. – Irod. Tolnai Vilmos: A képmutogató eredete (Ethn., 1921); Viski Károly: A képmutogató (Népünk és Nyelvünk, 1934); Takács Lajos: A képmutogatás kérdéséhez (Ethn., 1953); Csatkai Endre: A képmutogatók (Soproni Szle, 1956).
Szemerkényi Ágnes
