kivándorlás
kivándorlás: népmozgás, amelynek során emberek vagy embercsoportok gazdasági, politikai, vallási és egyéb okokból eredeti hazájukból huzamosabb tartózkodás vagy végleges letelepedés céljából önként más országokba költöznek. A mo.-i kivándorlásnak három fő iránya volt: 1. Kivándorlás Óromániába: a 13–14. sz.-ban kezdődött. A Mo.-gal hűbéri függésben levő → Havaselvére és Moldvába (→ moldvai magyarok), a termékeny földekre, a román vajdák kedvezményeket ígérő hívására magyarok költöztek. Kivándorlásuk a következő évszázadokban is folytatódott. Köztük találtak menedéket a 15. sz. derekán D-Mo.-ról elűzött magyar husziták, majd II. Rákóczi Ferenc szabadságküzdelme és az 1848–49-es szabadságharc emigránsai is. Számukat gyarapították a 18–19. sz.-ban Erdélyből a fokozódó földesúri terhek és a gyakori éhínségek elől menekülők. Külön csoportjukat alkották a 1763–64. évi székely határőrvidék-szervezés menekültjei, akik Bukovinában telepedtek le (→ bukovinai székelyek). A múlt század második felében különösen megnőtt az Óromániába kivándorlók száma. A munkanélküli székely agrárproletárok ipari munkára vagy cselédnek szegődtek elsősorban a román alföld városaiba. A század végén 90–100 000-re, a II. világháború előtt kb. 200 000-re becsülték az Erdélyből Óromániába kivándoroltak számát. Legnagyobb tömegben Bukarestben éltek, ahol a kuruc bujdosók által 1715-ben alapított ref. egyház körül folyamatosan volt kisebb magyar kolónia. A bukaresti magyarok száma bizonyos becslések szerint az I. világháború előtti és utáni években meghaladta a 100 000 főt is. Nagyobb újabb kori kivándorlással keletkezett magyar csoportok élnek Piteşti, Ploieşti, Oneşti, Galaţi, Brăila, Craiova és Konstanca városokban. – 2. Kivándorlás a Dráva–Száva közére, a korabeli Horvát-Szlavóno.-ba: szórványosan a 18. sz. végén indult meg. 1848 után csoportosan költöztek ki a dunántúli megyékből (elsősorban Baranya, Somogy, Vas, Zala megyéből) magyar zsellérek és cselédek, hogy a Dráván túli uradalmakban munkát vállaljanak. Az 1870-es évektől földet vásárló birtokos parasztok is követték őket, akik a dunántúli uradalmaktól nem tudtak földbirtokhoz jutni. Kisebb számban a századfordulótól bácskai magyarok is költöztek a Dráván túlra. Az 1910. évi horvát népszámlálás 103 207 magyar anyanyelvűt talált a korabeli Horvát-Szlavóno.-ban. Leszámítva a néhány ezer Árpád-kortól kontinuus horváto.-i magyarságot, számuk becslések szerint több tízezerrel nagyobb lehetett. Kisebb arányú kivándorlás volt a múlt század végétől a Bánságból ÉNy-Bulgáriába is, mely azonban elsősorban a német és szlovák lakosságot érintette. – 3. Az amerikai és Ny-európai kivándorlás: kisebb emigráns csoportokat nem számítva (Rákóczi-szabadságharc, 1848–49) az 1870-es években indult meg. Első góca Sáros, Szepes, Zemplén és Abaúj-Torna megye volt. Az első években a kis földű és nincstelen ruszinokat és szlovákokat érintette, majd átterjedt a Szepesi-Érchegység bányavidékére és a filoxéra pusztította szőlőterületekre is. Ezután húzódott át az 1880-as években Gömör, Trencsén, Árva, Liptó, Turóc, Zólyom, Nyitra megyékre és a 80-as évek végén az egész korabeli országra. A kivándorlásnak szinte kizárólagos iránya az Észak-amerikai Egyesült Államok volt, csupán a 90-es években költözött ki kisebb számban D-mo.-i német lakosság a K-poroszo.-i nagybirtokokra, akikkel Németo. a lengyel mezőgazdasági munkásság bevándorlását akarta akadályozni. A Dunántúlról elsősorban Veszprém, Vas, Somogy, Tolna, Fejér megyékből vándorolt ki a kisbirtokos parasztság és az agrárproletariátus. Az Alföldön különösen Szabolcs és Szatmár megye, valamint a Hajdúság, a Nagykunság, Jászság, Pest, Csongrád, Csanád és Békés megyék népe vette ki részét a kivándorlásból. Erdélyből a D-i és K-i részekről került ki a legtöbb kivándorló. A kivándorlásban minden társadalmi osztály részt vett, de a kivándorlók túlnyomó többségét az agrárszegénység tette ki. A mo.-i mezőgazdasági termelés alacsony színvonala, a nagybirtokok túlsúlya, az ipari munkalehetőség hiánya, általában a feudálkapitalista berendezkedés gazdasági, társadalmi fogyatékosságai teremtettek számukra nyomorúságos helyzetet, és ez késztette őket a kivándorlásra. A kivándorlók túlnyomó többsége nem szándékozott végleg letelepedni az USA-ban. Pénzt akart gyűjteni, hogy hazatérve földet-házat vásárolhasson. Azonban csak mintegy 1/4 részük tért haza, a többiek az I. világháború után lemondtak a hazatelepedésről. Az I. világháború kitöréséig a mo.-i kivándorlók száma megközelítette az 1,8 milliót. Kb. 2/3, részük volt magyar anyanyelvű, a többiek a mo.-i nemzetiségek között oszlottak el. A legnagyobb számú kivándorlás 1890–1910 közé esett, 1905–1907-ben tetőzött, amikor az amerikai gazdasági föllendülés és a mo.-i agrárszocialista mozgalmak lehanyatlása találkozott, és három év alatt 528 045 magyar állampolgár hagyta el az országot. Az I. világháború előtti gazdasági kivándorlás része és egyben utolsó szakasza volt annak a nagy európai kivándorlásnak, amely É-Amerikát benépesítette; a 18. sz.-ban az angol kivándorlással kezdődött, majd a franciával, írrel és a némettel folytatódott, és a múlt században átterjedt Közép- és K-Európára is. Az I. világháború után az új gazdasági és politikai helyzetben megcsappant a mo.-i kivándorlók száma. Az USA korlátozta a bevándorlást, nem volt szükség nagy tömegű munkaerőre. A két világháború közt elsősorban értelmiségiek, 1918–19 forradalmainak résztvevői, majd a fasizmus elől menekülők jelentették a mo.-i kivándorlók többségét. Az USA-ban és Ny-Európa különböző országaiban telepedtek le. A II. világháború után (1945–48) újabb, kb. 200 000 ember – többségében politikai emigráns – hagyta el az országot. Akár az 1956. évi disszidensek (200 000 fő, de ebből 50 000 amnesztiával visszatért), elsősorban Ny-Európában, az USA-ban és Kanadában települtek le, és a világ minden táján szétszóródtak. – 1968. évi becslés szerint a Német Szövetségi Köztársaságban 50 000, Ausztriában 35 000 (csak a bevándoroltak), Franciao.-ban 50 000, Angliában 25 000, Belgiumban 15 000, Svájcban 15 000, Hollandiában 10 000, Olaszo.-ban 10 000, Svédo.-ban 10 000, egyéb európai országokban 15 000, az USA-ban 800 000 (→ amerikai magyarok), Kanadában 100 000, D-Amerikában 90 000, Ausztráliában 35 000, Afrikában és Ázsiában 25 000 magyar él. – Irod. Hegedüs Lóránt: A székelyek kivándorlása Romániába (Bp., 1902); Kovács Imre: Kivándorlás (Bp., 1938); Oberding József György: Az óromániai magyarság (Pécs, 1940); Szántó Miklós: Magyarok a nagyvilágban (Bp., 1970); Dávid Zoltán: A magyarul beszélők száma (Magy. Nyelvőr, 1970).
Kósa László
