Atzél Ede

Full text search

Atzél Ede, br. (Bp., 1906.okt.10. – eltűnt 1945. ?.): erdélyi m. politikus, földbirtokos, az ellenállás mártírja. Jelentős szerepe volt a kisebbségi magyarság társ., gazd., kulturális életének, ill. védelmének megszervezésében. A Wesselényi Lövész Egyesület elnöke, a náciellenes Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége egyik vezetője. – A 2.magyar hadsereg 1944. szept.5-i tád-akor (tordai csata) egy vállalkozás végrehajtásával elfogott egy teljes ro. ho.pság-ot. – A kormányzóság felkérésére elvállalta egy nemhivatalos fe.szüneti delegáció (Dudás József, Faust Imre, Glässer Aladár) vezetését a m. békeszándék bejelentésére, és a sz. feltételek megismerésére. Szept.22-én indultak. Az 1.m.hds. vonalain át 24-én Moszkvába vitték őket, ahol Kuznyecov vezds., a Vörös Hadsereg Vezérkara főnökhelyettese közölte a Szu. készségét a fe. szüneti tárgyalásokra. 29-én indultak vissza, okt.1-én jöttek át a fronton. 3-án beszámoltak küldetésükről. A Faragho Gábor vezds. vezette hivatalos delegáció ekkor már Moszkvában volt. – Okt.15. után részt vett a fe. ellenállásban. Dec.3-án az ellenállástól kapott megbízatással átment a fronton. A sz. szervek átadták a m. Rendőrségnek. A ro-ok (állítólag) kikérték, nyoma veszett. GA, 46.

Atzél Ede zászlós felderítőúton Dél-Erdélyben

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit