Heinrici-seregcsoport <Armeegruppe Heinri-ci>: 1. n-m. hadműveleti csoportosítás a n. →Észak-Ukrajna Hadseregcsoport (1944.szept. 24-től →A Hadseregcsoport) jobbszárnyán és kötelékében. 1944.aug.18-án jött létre az 1.n.pc. hds. élén történt pk.váltás nyomán, a →Raus-seregcsoport átnevezésével. Állományába az 1.n.pc.hds. és az 1.magyar hadsereg tartozott, nevét az 1.n.pc.hds. pk-áról, Gotthard →Heinrici vezds-ről nyerte. A n. 4.pc. és 17.hds-gel alkotott →hadseregcsoportot. A →4.Ukrán Front szept.9-én megindított tád-a, ill. a →2. Ukrán Front→Románia átállása nyomán elért előretörése következtében okt. végéig feladta a →Hunyadi-állást, a →kárpátaljai hadműveletek során az ÉK-Kárpátok hágóit, a az →Árpád-vonalat úgy, hogy közben a sz. csapatoknak nem sikerült szétválasztaniuk a ~-ot alkotó két hds-t, ill. megvalósítaniuk a tervezett hdm. szintű bekerítést (→tiszántúli hadműveletek). A ~ a legnagyobb erővel aug. közepén rendelkezett, amikor az 1.m.hds. a Hunyadi-állást 3 hdt-tel, benne 7 első- és 3 másodvonalbeli m., vmint 2 n. →seregtesttel védte, ezt követően az →erdélyi hadműveletek megvívására több seregtestet átadott a →2.magyar hadseregnek. Az első ~ okt.21-én szűnt meg, az 1.m.hds. előző napi átalárendelésével a n. →Dél Hadseregcsoportnak. – 2. N-m. hdm. csoportosítás a n. A Hdscs. (1945.jan.25-től →Közép Hadseregcsoport) jobbszárnyán és kötelékében. 1944.dec.17-én állították fel, az 1.m.hds. visszasorolásával a Dél Hdscs. kötelékéből az A Hdscs-ba. Állományába az 1.n.pc.hds. és az 1.m.hds. tartozott. A n. 4.pc., 9. és 17.hds-gel alkotott hdscs-ot. Részt vett az →észak-magyarországi hadműveletekben, hosszabb ideig tanusított kemény ellenállást a →Róza-állásban, ill. Kassa – Eperjes térségében, ahonnan 1945.febr. közepére szorult ki Közép-Szl. irányába. Febr.18-án szüntették meg. (Még: →magyar csapatok a Felvidéken) ⬩SzP, 433.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.