Horthy Repülő Akadémia

Full text search

Horthy Repülő Akadémia (Magyar Királyi Vitéz Nagybányai Horthy Miklós/István Honvéd Repülő Akadémia): a Honvédség repülő ti. képző intézménye. Kialakulása: Tisztképzés Magyarországon. 1939.nov.5-én a kormányzó nyitotta meg a kassai egykori cs. és kir. hadapródiskola épületében. A trianoni béke kat. határozványai értelmében Mo. nem rendelkezhetett kat. rg-ekkel, ezért a rep.ti-ek képzése az 1938.évi, a fe.kezési egyenjogúságot kimondó bledi egyezményig rejtetten zajlott. Színtere az 1920-as évek közepétől a Ludovika Akadémia volt. Az önként jelentkező végzősökből válogatott akadémikusok Szombathelyen néhány hónapos rg-vezető kiképzésen vettek részt. A Ludovika Ak. 1931. évi kettébontásától képzésük a II. főcsoportnál folyt. A Horthy Miklós nevét viselő ~ Horthy István repülőhalála után (1942.nov.7-én) az ő nevét vette fel. 1942-ben a képzést átalakították. Az akadémikusok válogatás céljából 4 hónapig tartó előzetes rg-vezető kiképzésen estek át, részben a Horthy Miklós Repülőalapnál, részben vidéki helyőrségekben. Az ezt lezáró vizsga után kezdhették meg aki tanulmányaikat, az első évet rendszerint Szombathelyen töltve. A második évtől szakosodva (vad., bomb., távolfeld., közelfeld., száll.) más-más helyőrségben folytatták tanulmányaikat. Kassán viszonylag rövid időt töltöttek. – A ~-n 1940.júl.4-én volt az első avatás, majd 1943.aug.20-ig az avatási időpontok megegyeztek a Ludovika és a Bolyai Akadémia avatásaival. A rep.ti-ek iránt megnőtt igények miatt 1943.dec.6-án ismét avatást tartottak. Az utolsó avatás 1944.nov.15-én Szentkirályszabadján zajlott, ahová a ~-t jún-júl. folyamán evakuálták. A ~ dec.27-től a Berlin-Gattowba települt ki, majd onnan a sz. csapatok elől Ny felé húzódott. Az akadémikusok Tangermündénél estek am. hadifogságba. 1944.nov.15(?)-től a ~ neve: I.önálló Honvéd Repülő Alapkiképző Zászlóalj. – A ~ pk-ai: v. Illy Sándor rep. ezds. (vőrgy., 1939.nov.5. – 1941.okt.1.); v. nemes ditrói Orosz Béla rep. alez. (1942.ápr.1-től ezds., 1941.okt.1. – 1944.okt.15.); Kistelegdi Ernő rep. őrgy. (1944.okt.16[?] – ?). BU, 477.

Az akadémia rep.terének avatása 1939.nov.5-én

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit