Krasznogorszki antifasiszta tábor

Full text search

Krasznogorszki antifasiszta tábor: A KOMINTERN Végrehajtó Bizottság Hadifogoly Bizottsága két nemzet hadifoglyai számára szervezett oktatási intézménye. A Moszkvától 25 km-re lévő 27. számú hadifogolytábort eredetileg tbk-ok, ti-ek számára létesítették. A sz. korm. 1943 tavaszán átadta a KOMINTERN-nek, hogy az ott antifas. iskolát létesítsen. Máj. közepén a most már 27/a tábor közelében felépült a 27/b új iskolatábor. Vezetője Nyikolaj Janzen prof., majd Parfjonov sz. alez. volt. A m. szekciót Szántó Rezső, Andics Erzsébet szervezte, később Rudas László, Andics E., majd (1944 végén) Pelikán Géza, ill. Földes Pál vezette. – Az iskolán 1943.máj.12-1947.jún. második fele között 7 m. kurzus indult, 6 hónapos időtartammal. A hallgatók kat. rend szerint éltek, ti. zsoldot, feljavított ellátást kaptak. Előadásokat hallgattak és vitattak meg a háborúról, a fas. elleni harcról, pol.gazd-tant, pártideológiát, m. és sz. történelmet tanultak. Janzen, Rudas és Andics mellett előadásokat tartott Gerő Ernő, Révai József, Vas Zoltán, Rákosi Mátyás. A végzett hallgatók partizániskolára, majd a fronton végzendő propagandamunkára kerültek, vagy hadifogolytáborokba antifas. nevelőnek. A ~-ban kb. 380-420 m. hadifogoly tanult. A hazakerültek az 1945 utáni Mo. meghatározó személyiségei lettek. (Még: antifasiszta táborok) GA, 652.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit