Német Dunai Flottilla

Full text search

Német Dunai Flottilla: az Anschluss után volt osztrák hadi- és vámőrhajókból felállított haditengerészeti seregtest. A ~-ba sorozták 1939.márc.19. után a volt csszl. dunai hadihajókat is, közülük a legfontosabb a BECHELAREN 185 t-s á.naszád volt (ex. PRES. MASARYK). A Haditengerészet <Kriegsmarine> kötelékébe sorolt ~ az FM 1-2. 17 t-s őrnaszáddal, az FR 1-12. pc.naszáddal és több más hajóval rendelkezett. 1940-ben a holland partvidékre vezényelték, majd 1941.ápr-ban bevetették Ju. ellen. 1941 nyarától a Duna-deltában harcolt, egy része a Fekete-tengerre került. – A ~ 1942-től a dunai szállítást biztosította, 1944.ápr-tól a brit légi telepítésű folyami aknák elhárítását végezte. Románia átállása után mintegy 160 hajója harcolva vonult vissza a Deltától a Vaskapuig, ahol elsüllyesztette magát. A közép-dunai erők erősítést kaptak tü. és légv. úszójárművekben (MFP) és aknásznaszádokban (AM, MS), ill. felfe.zett vontatókat állítottak be. 1945.máj.8-ig harcolva vonult vissza a m. és osztrák Dunaszakaszon, fedezve a m. és n. csapatok folyóra támaszkodó szárnyait. – 1944.okt.16. után a Folyamerők is a ~ pság alárendeltségében harcoltak. A ~ nagyobb bevetései Mo-on: a titelújvidéki kiürítés, az apatini aknazártelepítés, Mohács és Baja kiürítése, a Csepel-szigeti harcok fedezése, az esztergomi sz. átkelés zavarása, Komárom, Győr, Pozsony kiürítésének fedezése. 1944-ben Wilhelm Marshall tengernagy volt a dunai hajózás n. meghatalmazott pk-a, E. Zieb ellentengernagy a különleges kötelék (Zieb-csoport) pk-a. SGy, 840.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit