Studebaker: az am. hds-ben a II.vh. idején rendszeresített 2,5 t-ás tj. tgk. egyik változata. A típust a Yellow Truck and Coach Co. polg. tgk-jából fejlesztették ki kat. célokra 1940-ben. A kis cég részben, 1943-tól teljes egészében a General Motors Co. tulajdonában volt, ezért a hds. számára gyártott alaptípus G.M.C. CCKW 3533 néven vált ismertté. A háromtengelyes, 6x6 vagy 6x4 kerékmeghajtású jmű. kitűnő tj. tulajdonságokkal rendelkezett. Készítették nyitott, csukott és ponyvás kabinnal. Felépítménye szerint számtalan változata létezett. A csapat- és teherszállító platós kocsik mellett volt: billenő rakodóterű, üzemanyag- és víztartályos, darus stb. ~. A katonák által közkedvelt, Eager Beavernek (Buzgó Mócsing), Jimmynek vagy egyszerűen két és felesnek becézett ~ vmennyi hadszíntéren jól bevált. A háború alatt 812262 db készült belőlük. – Mivel a Yellow Truck cég eleinte nem tudta a hds. igényeit kielégíteni, 1941-ben a Studebaker-cég is megbízást kapott gyártására. A ~-nak nevezett változat a hds-nél rendszeresített típustól némileg eltérő vezetőfülkét, motorháztetőt és motort kapott. A ~-ek nagy része ezért a Lend Lease-szállítások keretében a szöv-ekhez került. A →Vörös Hadsereg több mint 100 ezer ~-t kapott. Gyakran használták a →BM sorozatvetők alvázának. Teljesítmény: 104 LE; sebesség: 80 km/h; kerekek száma: 6, hajtott kerék: 6/4, hatótávolság: 300 km; tömeg: 5,2 t; hasznos tömeg: 2,5 t. ⬩BA, 1060.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.