Boros-Jenő

Full text search

Boros-Jenő, igen régi és nevezetes mező-város, Arad vgyében, Aradhoz 6 1/2 órányira a Fejér-Körös mellett: 562 kath., 1154 n. e. óhitű, 26 ref. lak., kik nyelvökre nézve oláhok, magyarok, németek. Kath. és óhitű anyatemplomok. Határa lapályos és igen termékeny, e mellett tágas, s Bihar vgyéig kiterjed. Erdeje gyönyörű. Vadjai s fáczányai számosok. A Fejér-Körös és Tőz áradásaitól sok kárt szenved. – Szőlőhegye már régóta miveltetik, s jó bort ád. F. u. az Aczél nemzetség. – Milly virágzó lehetett ezen város a hajdani időkben, onnan megtetszik, hogy II. Rákóczy György 1652-ben az aranymüvesek chéhbeli privilegiumait már csak megerősitette. E mellett rakva volt a város szabad udvarokkal és házakkal, mellyeket előkelő rangú urak birtak, sőt magok az erdélyi fejedelmek is gyakran mulatoztak itt. Azonban a tatárok először elpusztitván, a folyton dühöngő török háboru miatt, magyar lakosai részint Mikalakára, részint máshova költöztek ki, s helyettek oláhok telepedtek meg, a minthogy az aradi óhitű püspök is, egész a 18-ik század elejéig itt tartotta lakását. – Elpusztulása előtt pedig Zaránd vmgye gyakran rendelte ide gyüléseit és törvényszékeit. – Régi vára lapályon feküdt a Fejér-Körös mellett, egészen vizzel körülvéve, s négyszegletü bástyája vastag kőfalakból épitve; melly falaknak nagy része a most kath. nagy templom tornyául szolgáló régi török mecsettel egyetemben máig fennáll, és néhol tetővel befedve urasági gazdasági épületnek használtatik. Első eredete a várnak bizonytalan. A török 1552-ben foglalta el legelőször, de belőle hamar kiverettetett. 1556-ban az ifju Zápolya tette magát birtokába, bevevén azt Kendy István akkori várkapitánytól, ki az ostromban vitézül elesett. 1565. Schvendi vette vissza. 1566. nagy erővel rohanta meg Pétráf török vezér; oltalmazták Senyei és Wagner, kik 23 napig tartó ágyuztatás után seregeikkel titkon elhagyák a várat, s a magyarok ismervén az utakat meg is menekedtek, de Wagner katonái lekaszaboltattak. 1595. Borbély György kiüzte a törököket. 1599. a tatárok visszafoglalták. 1602. Petneházy ujra elvette, s Bethlen Gábornak, ki ezt a törököknek igéré, csak cserében adta át Bajom váráért, mellyet Bethlen 30,000 talléron vásárolt. Ezután a törökök megmaradtak birtokában 1686-ig, de ekkor Heister Siegbert végképen visszavette. A várat a hozzátartozó helységekkel együtt 1690-ben Szalontai Toldy István birta; később a Rákócziak kezére került. – A török iga alatt fő basa lakhelye volt, s ezen korra elevenen emlékeztet a még meglévő Török kutja, mellynek vize kellemetlen izű, de némelly nyavalyákban hasznosnak mondatik.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit