Nagy-Báród
Nagy-Báród, oláh falu, Bihar vármegyében, a kolosvári országutban, Váradhoz 7 mfdre, 30 r. kath, 53 n. e. óhitű, 600 g. e. óhitű, 10 ref., 8 zsidó lak., óhitű anyatemplommal, postahivatallal, uj kerületi házzal. Hetenkint divatozó vásárját a szomszédok élénken látogatják. – E helység fő helye volt a báródsági nemes kerületnek, s a kapitányi széktartás itt szokott tartatni. E nemes kerülethez tartoztak még: Kis-Báród, Cséklye, Nagy-Patak, Korniczel, Beznye, Körös-Topa, és Brátkának egyrésze. Vallásukra nézve nagy részt egyesült, aztán nem egyesült óhitű oláhok. Házaik fából, s főleg Beznyén széljelszórva épültek, többnyire keritések nélkül. A lakosok nagy része a müveletlenség szomoru állapotában fetreng, s majd mindent magok csinálnak, mire szükségök van; mind a mellett istenfélők, s épen nem erkölcstelenek. Sovány és terméketlen földeiket nem elég szorgalommal müvelik; termesztenek tavaszi buzát, tengerit, zabot, burgonyát, és babot. Van sok gyümölcse, különösen sok szilvája, almája, diója, mogyorója. Terjedelmes erdeikben holmi apró barmot is nevelnek. Nevezetesebb hegyei: Magura, Boicza, Affinget, Frakczinyet, Ples, Klecziny, Oszoly és Hágó. Legnagyobb figyelmet érdemel Magura, melly óriási nagyságával felülmulja Körös völgyének minden hegyeit. 1790-ben gyomrában nem megvetendő mennyiségben leltek arany, ezüst, vas, ólom ásványokat; de az iparhiány, s más gátló körülmények elfojták további létüket. Találni itt különféle márvány- kova-, elégséges mészköveket, és asszonyüveget (Glacies Mariae). Kősziklás hegyeit többnyire bükk, tölgy és cserfákból álló erdőség fedezi, mellyben egy hamuzsir-huta a lakosoknak jó foglalatosságot ad. Vadon terem az erdőkben málna, ribiszke és fekete áfonya. – A hegyekből szivárgó számtalan forrásból nevezetesebb folyó patakká válnak: Varátyek, mellynek forrása Retyitye tövénél, s benne, hol a hamuzsirgyár épülete van, meglehetős számmal pisztrangot és rákot találhatni; Vale-Kurtuluj, Varatyicsel, és Muska patakok; ezek Gégénynél egyesülve a Sebes-Körösbe ömlenek. Általában levegője tiszta, vize jó, s vidékének tündér szépsége az erdélybevivő derék országuton járó utazót vidámitja. Mi e nemes kerület eredetét illeti: ez mind eddig kifejtve nincs. A sólyomkői erősséget, hova ezen kerület tartozott, a mult század elején (1711–12) urlkodott politikai szellem lerontá, s ekkor a várkapitányság eltörlésével, mellytől az akkori időkben katonai lábon állott báródsági nemes kerület függött, e vidék előkorát felvilágositható, ottan tartatni szokott irások eltüntek, s nem lehet kitudni, hogy a II. Rákóczy Ferencz idejében keletkezett polgári háboru megszüntével 1711-ben, midőn Horváth György, Sólyomkőnek s a Báródságnak akkori utolsó kapitánya, Lőwenburg Fridrik cs. tábornokkal föltételes egyességre lépett, s a várt a császáriaknak átadta, az ott volt irásokat mellyik rész vette birtokába? Egyébiránt a báródsági nemes kerület történetéről röviden ezeket mondhatni. Közönséges vélemény, hogy a báródsági nemesek hajdan magyarok voltak, s e vélemény nem egészen alaptalan, mert Nagy-Báród hajdan Magyar-Báród nevet viselt. Annyi azonban bizonyos, hogy az itteni Venter törzsök nemzetség, melly ma mindkét nemen 356 lelket számit, Corvin Mátyás király által 1465-ben kelt, s a báródsági birtokukra adott uj királyi adománylevél bizonyitása szerint, a hol olvashatni: „pro parte fidelium nostrorum nobilium Valachorum” oláh volt. Ugy látszik, hogy a báródsági nemességet I. János király parancsa 1532 körül állitá katonai lábra, s képezé azt kerületre. – A báródsági nemesség őrzé tartozáskép Sólyomkő várát, s az Erdélyből jövő nagy odamenő fejedelmek és más főszemélyeknek kiséretül szolgált. 1585-ben a báródsági határ megtudhatása tárgyában kihallgatott tanuk többek közt emlitik: hogy az országút Feketetótól Sólyomkőig mindenütt a Réztetőn rengeteg erdőség közt volt, melly körülmény annyi viharos időkben, még inkább szükségessé tevé a báródsági nemesnek e vadon vidéken a közbátorság fentartását. 1633. táján Csomaközy András, (kinek neje Nadányi leány volt) kormányzá mint kapitány Sólyomkőt és a Báródságot; ki hiv katonai szolgálatiért I. Rákóczy György fejedelemtől jutalmul Bánlaka helységet nyeré. Az erdélyi fejedelmek a Báródságot, Sólyomkőn lakott kapitányuk által kormányoztatták annyira, hogy I. Rákóczy György fejedelem 1635-ben máj. 25-ről kelt a kerülethez intézett levelében, az itt találtató minden pisztrangos tavat halálbüntetés alatt tilalomba venni rendelt. 1696. mart. 13-dikán készült irás bizonyitása szerint Venter Mihály, a báródsági katonaság hadnagya, számos válogatott legénynyel 1657-ben II. Rákóczy György fejedelmet Lengyelországba követte, hol katonáinak nagyobb részét elvesztvén, maga is elesett. – Komorabb emlékeztetét tartják még ma a báródságiak, 1660. Gyalu és Fenes közt a törökökkel történt szerencsétlen csata kimenetelének. Topay András volt azon időben a báródsági nemesség hadnagya, ki szinte két század magával állott ki II. Rákóczy György részére a csatapiaczon, de meggyőzettek, katonáinak nagyobb része megöletvén; Topay András pedig 37-ed magával a törökök által fogságba hurczoltatott, honnan társaival csak 1670-ben Apaffy fejedelem közbenvetésére szabadulhatott meg, miután 200 darab császári aranyat, mellyet Cipele Anna, Topay András neje, Élesden és a Báródságon birt s eladott jószágáért nyere, váltságdijat lefizetett. 1710-ben Horváth György sólyomkői és báródsági kapitány alatt Szabó István volt hagynagy. 1756-ban kihallgatott tanuk többek közt emlitik: hogy a tatárok 1717-ben beakarván e vidékre ütni, a báródsági nemesség a Réz tetején volt országútat nagy fákkal boritá be. – II. Rákóczy Ferencz pártja elnyomatván, a sólyomkői kapitányság elenyészett, s vele együtt a báródsági nemesség katonáskodása is megszüntetett. – E kerületet jelenleg több száz család birja, kik közt főbbek: gr. Batthyáni, gr. Kornis, Topay, Venter, Kuk, Kába, Kakuczi, Ispán, Hár, Lól, Menszáros, Szathmáry, Nábráczky, Zámbó, Katona, Miskolczy, báró Rudnyánszky, Szlávy, Cipele, Bélteki, Muntyán, Ugray, Sztojka stb.
