Aegina
Aegina, Αιγινη, később Αιγινα, költőknél Oenopia is (Pind. Isthm. 8, 21. Ov. Met. 7, 473), ma Aegina v. Engia, a saroni öböl szigete Argolis és Attica közt. Területe k. b. 112 klm., többnyire hegyes (Τριπυργια, ∏ανελληνιον), lapályos (nyugati) része rendkívül termékeny; gazdag finom agyagban, a melyből kitünő edényeket készítettek (azért Χυτροπωλις). A monda szerint Zeus a phliasiai folyóisten Asopus leányát, Aeginát, erre a szigetre hozta, a ki itt szülte Aeacust. Ez a sziget (Oenone) nevét Aeginára változtatta, Zeus pedig benépesítette a szigetet a Myrmidonokkal (hangyaemberekkel, μυρμηκες). Utóbbi monda philusi és phthiai gyarmatosításra utal. Miután az aeacidák a szigetet elhagyták (Telamon Salamisba, Peleus Phthiába ment), a sziget lakói az Epidaurusból való bevándorlás következtében túlnyomóan dórok lettek (Herod. 8, 46), a kik Epidaurusszal az összeköttetést fenn tartották, főleg a 8. száz. közepén Phidon tyrannus alatt, a ki itt verette állítólag a legelső rendes ezüst pénzt teknősbékával az egyik oldalán. Kr. e. 540 körül azonban kibontakoztak ebből a viszonyból, munkásságuk és szorgalmuk csakhamar virágzó kereskedést és tengeri hatalmat szerzett nekik, úgy hogy még gyarmatokat is alapítottak (Cydonia Creta szigetén, Aeginetis Paphlagoniában) s lényegesen hozzájárultak a perzsák legyőzéséhez. A salamisi ütközetben a sziget oltalmára szükséges hajókon kívül, 30 trieresszel járultak a közös hajóhadhoz és vitézségben az első díjat nyerték el. Hdt. 5, 83. 8,46. 93. Ez a jelentékeny hatalom nem sokára felköltötte a közeli athenaeiek irigységét, a kiknek sikerült a Corinthus, Epidaurus és Aegina elleni háborúban az aeginaiak hajóhadát megverni, a minek következtében ezek kénytelenek voltak (457) a várfalakat lerontani, hajóikat átadni és adót fizetni. Sőt később (429) a lakósokat kiűzték, a kik Lacedaemon és Argolis határán, Thyrea vidékén telepedtek le. Lysander ugyan 404. visszavezette őket, de hatalmuk és jólétük meg volt törve. Később a sziget az achajai szövetséghez tartozott, majd az aetolusokhoz, a pergamumi Attalushoz s végre a rómaiakhoz, a kik alatt látszólag önkormányzattal bírtak. – Aegina, a gazdagon ékített tengeri város,a nyugoti oldalon feküdt és 2, részben sarkantyúgáttal (molo) mesterségesen alkotott kikötővel bírt. Ott volt Aeacus temploma, az Αιακειον, a melyben az Aeacus tiszteletére tartott játékokon nyert koszorúkat őrizték. Pind. N. 5, 53. A sziget belseje felé volt Οιμ város. A Panhelleniumon állott Zeus temploma. A müncheni glyptothekában levő homlokzat-csoportok azonban, a melyek egyike az Achilles holttestéért való harczot (19. á., a nyugati oromfal középső csoportja: a középen áll mereven Athena, a lábainál fekvő Achillesért harczolnak az ellenségek, balról a görögök élükön Aiaxszal, jobbról a trójaiak), a másik valószínűen Oicles, Hercules bajtársa, testéért Trója ostrománál vívott harczot ábrázolja, nem Zeus, hanem Athene templomához tartoztak, a mely nem sokára a perzsa háborúk után (nem pedig már a 6. sz.-ban) épült s a melyből még ma is 23 oszlop áll részben párkányzatával. – Az aeginai művészeti stílus ismeretes a művészet történetében. Egy részt igyekszik a plastikus egyéniséget kifejezésre juttatni s a természethez közelebb vinni, más részt jobban megőrzi az istenek hagyományos typusát, mint az attikai stilus. Callon, Anaxagoras, Glaucias, Simon, Onatas a legkiválóbb művészek ebben a stilusban. Legnevezetesebb árúczikke az aeginaiaknak az aeginai ércz, a mely megközelítette a corinthusi és delosi érczet, továbbá azok a csecsebecsék és díszművek, a melyeket ennélfogva rendesen Αιγιναια εμπογη névvel neveztek. A lakósság sűrűségét elképzelhetjük egy adatból, a mely szerint a szigeten 5000 polgár és 470,000 rabszolga lakott. Aristot. Athenaeusnál, 6, 272 d. Strab. 8, 375. V. ö. Müller O. Aegineticorum liber, 1817. About az Archives des missions scientifiques, III. 481–567. l. Bursian, Geogr. von Griechenland, II. 77 sk. l. SZ. J.
