Chorus, χορος, kar, a régi görögöknél férfiak vagy nők, ifjak vagy lányok csapata, kik többnyire valamely istenség tiszteletére tánczszerű mozdulatok közt s zenekísérettel dalt adtak elő, vagy pedig ének nélkül körtánczot lejtettek. Ezen karénekek, e choricus költészet a dóroknál kezdődött s virágzott fel, különösen Dionysus cultusában fejlődött tovább, kinek tiszteletére az ú. n. cyclicus (= körben álló) karok dithyrambusokat énekeltek. Ezekből aztán lassankint megalakult a dráma; és pedig a dithyrambuskarokból a tragoedia, a phallusdalokból pedig a comoedia (l. Arist. Poët. 1449a), a színház meg azon helyből, a hol e karok tánczczal kisért dalaikat előadták, t. i. az orchestrából, mely meg is maradt mindenkor a kar rendes helyének. Poll. 4, 123. Vitr. 5, 7, 2. E fejlődés olyformán ment végbe, hogy a karénekek egyes részei és fejezetei közt egy személy lépett fel (Thespis), ki az istenség életéből vett elbeszéléseivel s a kar tagjaival folytatott beszélgetésével a közönséget mulattatta, az egész karnak pedig némi felüdülést szerzett, s így létrejött a dialogus, a történt dolognak lefolyásukban való megjelenítése s vele a tulajdonképeni cselekvés, a dráma. A kar eleinte, sőt még Aeschylus első darabjaiban is (Esdeklők, Perzsák) a fontosabb rész volt, lassankint azonban háttérbe szorult, bizonyos tekintetben mellékessé és műeszközzé lőn s amaz értéket és helyet kapta, melyet a fennmaradt drámákban elfoglal; elrendezésében is eltér már a cyclicus kartól, a mennyiben nem köralakú, hanem négyszöget alkot. – E drámai kar bizonyos számú személyekből álló csapatkép jelenik meg (a tragoediákban Sophocles óta 15, v. ö. Vita Soph. 177, 25, Aiasában azonban ő is megtartotta a régi 12-es számot, v. ö. Muff, Chor. Techn. d. Soph. 52. 78. s k. ll., a satyrdrámában szintén ennyi, a comoediában pedig 24, v. ö. Poll. 4, 109), tapasztalt, értelmes férfiak vagy öregek, nők vagy lányok szerepében lép fel, a cselekvő személyekkel valami viszonyban van, az esemény vidékén lakik s bár bele nem nyul a cselekvésbe, de részvéttel kiséri, higgadt jóindulatával, majd tanácscsal s vigasztalással óvja, inti vagy biztatja a cselekvő személyt, szóval mintegy, a közvélemény tolmácsakép viselkedik. Állandó helye az orchestra, melyet néhány darab kivételével (Soph. Ai., Eurip. Alcest., Helena) csak a darab végén hagyott el, néha megjelent a színpadon is és pedig vagy a darab jó részében (Aesch. Eumen.), vagy csak egyes jelenetekben (Soph. Oed. Col. 866 kk.). A drámai cselekvés szüneteinél, az actusok közt, nagyobb lyrikus darabokat énekel vagy mond, melyekkel a cselekvőkre hatni igyekszik, és pedig majd az egész kar, majd a fél kar, majd csekélyebb szám, pl. 3 (ζυγα), majd csak egyes személy. Eme karénekekre, melyeknek előadását a tartalomnak megfelelő táncz és tagjártatás kisérte, a tragikusok nagy súlyt fektettek s művészi gonddal dolgoztak ki. Agathon, sőt tán már Euripides óta a kardalokat nem hozták összeköttetésbe a cselekménynyel s ú. n. εμβολιμον-okat alkalmaztak. A hol a kar csak beszél, ott rendesen a karvezető, a coryphaeus (χορυϕαιος = ηγεμων του χορου, αρχων χορου, χοροστατης stb.) a képviselője, egyes esetekben pedig a fél karok vezetői, a parastatesek (παρασταται). A kar első fellépte volt a parodus (παροδος), mi vagy sorosan, κατα στοιχους, v. csapatosan, κατα ζυγα v. pedig egyesével, χαϑ’ ενα (pl. Aesch. Eumen., l. Vita Aesch. 119; v. ö. Schol. Aesch. Eumen. 140) történt. Poll. 4, 108–109. A soros (χατα στοιχους) felvonuláskor a tragoediában és satyrdámában 3 tag állt egymás mellett és 4 (ill. 5 egymás mögött, a comoediában pedig 4 tag egymás mellett és 6 egymás mögött; a csapatos (κατα ζυγα) felvonuláskor meg, a mely a soros felvonulásnak egyenes ellentéte, a tragoediában és satyrdrámában 4 (ill. 5) tag állt egymás mellett és 3 tag egymás mögött, a comoediában pedig 6 tag egymás mellett és 4 tag egymás mögött. Pl. egy tragoediai kar felvonulását így adhatjuk képben: