Decursio, decursus;
Decursio, decursus; 1) katonai gyakorlat az egész római sereg hadgyakorlata, melyen az ujonczokat hozzászoktatták, hogy zászlójukat kövessék és helyöket a sorban megtartsák (ut tirones adsuescerent signa sequi et in acie agnoscere ordines suos. Liv. 23, 35. 24, 48). A rend megtartásán kivül nagy súlyt fektettek a málhával terhelt katonaság gyors mozgására is. Ily hadgyakorlatot a köztársaság idejében főként akkor tartottak, ha a sereg tulnyomóan ujonczokból állott és ellenség nem nyugtalanította. Augustus már minden hónapban háromszor tarthatott decursiót (Veg. 1, 9. 27. 3, 4) s ezen kivül a császárok még rendkivüli ünnepélyes alkalmakon is szokásba vették. Suet. ner. 7. Különbözött ettől 2) a decursio funebris, περιδρομη, a hadseregnek fegyveres díszben való fölvonulása a harczban elesett hősök sirja körül, a mit már Homerusnál (Il. 23, 13), majd Vergiliusnál (A. 11, 188), különösen pedig Statiusnál (Theb. 6, 213) leírva s az Antoninus Pius oszlopának talapzatán plastikailag kiábrázolva találunk. V. ö. Liv. 25, 17, 5. Tac. ann. 2, 7. D. I.
