Dido
Dido, Elisa, Elissa, Διδω, ’Ελισσα, Mutton tyrusi király leánya, Sicharbalnak (Sichaeus, Verg. A. 1, 393 vagy Acerbas) Melkart (Hercules) papjának felesége, Pygmalion nővére. Midőn a kapzsi Pygmalion a kincseiről hires Sicharbalt megölte. Dido a kincsekkel és nagyszámú tyrusi nép kiséretében elmenekült s előbb Cyprusban, végre Africa partjain kötött ki. Itt Iarbas királytól annyi földet vásárolt, a mennyit egy bikabőrrel betakarhatott; a bikabőrt azonban vékony szeletekre vágván, vele meglehetős terjedelmű földet kerített be s ide építette Byrsa (βυρσα, bőr) várát. Ver.g A. 1, 338. Igy alapította meg Carthagót, némelyek szerint 846-ban, mások szerint 826-ban vagy 814-ben Kr. e. Minthogy a város csakhamar felvirágzott, Iarbas megkérte a királynő kezét, a ki azonban, hogy a barbárral való házasságot elkerülje, máglyát hordatott össze s annak tetején kardjába dőlt. A carthagóaiak mint istennőt tisztelték. – A monda több vonása emlékeztet Astarte istennő mythusára. Carthagóban Dido istennőt emberáldozatokkal tisztelték, ellenben nővérének, Annának (Verg. A. 4, 9) cultusa vidám jellegű volt. A monda leghíresebb költői feldolgozása Vergilius Aeneisének 4. éneke. L. Némethy: Vergilius Didója (Egy. Phil. Közl. 1896). N. G.
