Longinus
Longinus, – 1. Λογγινος, nomen gentiléje Cassius, mellékneve ο ϕιλολογος, született Athenaeben 213 körül Kr. u., sokat utazott, s mint rhetor és philosophus csakhamar hírnévre tett szert szülővárosában. Eunapius (Vit. soph. p. 456, a. 2) eleven könyvtárnak (βιβλιοιϑηχη εμϕυχος) és járókelő muzeumnak (περιπατουν μουσειον) nevezi. Utazás közben megismerkedett Zenobiával, Palmyra királynőjével, s mint ennek bizalmas tanácsosát a királynő legyőzése után (273) Aurelianus császár parancsára kivégezték. Történeti, bölcsészeti, grammatikai és critikai tárgyú irataiból csak töredékek és czímek maradtak ránk. Rhetorikájának egy töredéke Apsines rhetorikájába került; ezt L. művének Ruhnken ismerte föl, v. ö. Walz, Rh. G. 9. p. 23 skk. Aπερι υϕους cz. iratot (melynek szerzője előbb meghatározza a fenségesség mivoltát, s aztán bemutatja a fenséges stilus forrásait és eszközeit) sokáig az ő művének tartották, most azonban egy 1. századbeli névtelen irónak (talán Theonnak) tulajdonítják. Ennek legjobb kézirata: Parisinus 2636. Critikus kiadása prolegomenával O. Jahutól (1867), ujra Vahlentől, Bonn, 1887. A rhetorika kiadása Rh. G. Spengel Hammer f. 1. kötetében, Lipsiae, 1894. Értekezések: Coblentz, De libelli π. υφους, auctore, Diss. Argentorati, 1888. Ruhnken, Disputatio de vita et scriptis L.-i, 1776. Opusc. 1, 488 skk. – 2. L. Cassii, 2–12, 14. GY. GY.
