Megabyzus, Μεγαβυζος. – 1. Zopyrus (l. o.) fia, az Ál Smerdis meggyilkolásában részes Megabyzus unokája, Xerxes szárazföldi hadseregének egyik vezére, a ki már atyja és nagyatyja érdemei miatt is nagy becsülésben állott. Hdt. 3, 70. 160. 7, 82. Később leverte a fellázadt Babylont. Arr. 7, 17, 2. Strab. 16, 738. Syriai helytartó korában Inarus ellen vonult Aegyptusba, a hol nemcsak Inarust győzte le, hanem a segítségére jött athenaeieket is hosszú ostormzár után a Nilusnak Prosopitis nevű szigetén megadásra kényszerítette és Aegyptust megint meghódította Kr. e. 455–3. Thuc. 1, 109 sk. Diod. Sic. 11, 77. Felháborodván azon, hogy Inarust a meghódításkor kikötött feltételek ellenére Susában keresztre feszítették, maga is fellázadt, és az udvar csak alkú útján tudta lecsöndesíteni (448–446). Ez volt az első példa, hogy satrapa szerencsével lázadhat fel ura ellen. Ctesias szerint utóbb még egyszer elvesztette a király kegyét, azonban hugának, I. Artaxerxes nejének kérelmére megint bocsánatot nyert és agg korában halt meg. – 2. Az ephesusi Artemis főpapjának perzsa neve, a kit különben εσσην-nek (méh-királynak) is neveztek. Xen .an. 5, 3, 6. Strab. 14, 641. P. K.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.