Mens
Mens, az emberi észnek, belátásnak és meggondoltságnak megszemélyesítése a római mythusban. Midőn a trasimenusi tónál szenvedett vereség és C. Flaminius consulnak halála után Romában jóformán mindenki elvesztette a fejét, T. Otacilius praetor a Sibylla-féle könyvek tanácsára s a senatus megbizásából templomot fogadott a józan észnek. Ez a fogadalom 217-ben történt, magát a templomot a Capitoliumon építették fel az eryx-hegyi Venus templomának tőszomszédságában és 215-ben avatták fel. Liv. 22, 10. 23, 31. Ov. fast. 6, 241. A fogadás napja junius 8-a volt, melynek évfordulóját azóta ünnepélyesen megülték. A feliratokon, melyek M.-nek jelentékeny és elterjedt szerepéről tanuskodnak, közönségesen mint M. Bona fordul elő (ellentéte a M. Mala v. Laeva). Italia számos városában M.-nek tiszteletére collegiumok alakultak (többnyire a rabszolgák és szabadosok osztályából), melyek magisterek vezetése alatt állottak. Ilyen városok: Tibur, Cora, Cales, Paestum stb. Egyesek, pld. Paestum, M. Bonát érmeikre verették, még pedig asszony alakjában, a ki templomban ül és egy tekercset tart a kezében. Pertinax császár érmein viszont koszorusan és kormánybottal jelenik meg, mellékneve «laudanda», a mi kapcsolatban a «bona» jelzővel önkéntelenül eszünkbe juttatja az ilyen magyar kifejezéseket; «dicsérem az eszedet, vedd elő a jobbik eszedet» stb. M. Bonát a közönséges életben is segítségül hivták, hozzája napközben akárhányszor felfohászkodtak. Propert. 3, 24, 19. Pers. 2, 8. Petron. 61. L. Gilbert, Gesch. u. Topographie d. Stadt Rom im Altretum, 3, 101 skk. 398 skk. L. M.
