Moneta.
Moneta. – 1. Juno egyik mellékneve, mely alatt az állami pénzverést gondozta. Ebben a minőségében a római fellegvárban (in arce) külön temploma is volt, melyet Camillus fogadott volt az auruncusok elleni háborúban 345 Kr. e., s a melyet Manlius Capitolinus lerontott házának helyére építvén, a rákövetkező évben szenteltek fel. Liv. 7, 28. Plut. Cam. 36. Ov. fast. 6, 183 skk. Az istenasszony nevét állítólag a monere (inteni) igéről kapta, még pedig azért, mert valamelyik földrengés alkalmával templomából intő szózat hallatszott, mely azt parancsolta, hogy áldozzanak neki engesztelő áldozatul egy vemhes emsét. Cic. div. 1, 45, 101., 2, 32, 69. A hagyomány azt is állítja, hogy midőn a rómaiak Pyrrhusszal hadakoztak, azt kérdezték, hogyan szerezzenek nagy szükségükben és szorultságukban pénzt. Erre azt a választ kapták, hogy csak forgassák fegyvereiket mindig igazságosan és akkor pénzben soha nem fognak hiányt látni. Suid. s. v. Μονητα. Ebből érthető, miért nevezték el róla a pénzverő intézetet, mely az istenasszony templomának tőszomszédságában volt, míg magában a templomban a libri linteit őrizték, Roma város őstörténetének régi krónikáját. Liv. 4, 7, 20. 6, 20. Román kívül másutt is voltak templomai (az albai hegyen, Mediolanumban), egyes gensek (Carisia, Plaetoria) érmein feje fordul elő (az 541. á. a gens Carisia érme), a császárság denariusain és más pénzein pedig, nemkülönben a dalmatiai bányák érmein is egész alakja. V. ö. Hartung, Religion d. Römer, 2, 69. Preller, Röm. Mythol. 252. Schwenck, Mythol. der Römer, 41. Momsmen, Gesch. des röm. Münzwesens, Berlin, 1860, 301. l. 36. jegyzet. Kenner, M. Augusti, Numismatische Zeitschrift, 18 (1886), 7–42. – 2. A Múzsák anyja, anyi mint Μνημη, Μνημοσυνη. L. M.
541. Moneta
