Philomele
Philomele, Φιλομηλη, mythikus királykisasszony. Atyja Pandion athenaei király volt, anyja Zeuxippe; testvérei Procne, Erechtheus és Butes. Procnét férjhez adták Tereushoz, egy thraciai fejedelemhez, a ki Aresnek fia volt és Daulisban (Phocis) uralkodott, s valamikor Pandionnak egy háborúban segítségére volt. A nász megtörtént és a frigykötésnek gyümölcse Itys lett (Itylus). Tereus azonban Procnét falura rejtette, azért, hogy hatalmába kerítse Ph.-t, a kinek nyelvét kiszakította; egyúttal pedig azt mondotta, hogy Procne meghalt. Ph. azonban mégis megtudta az igazságot, azután pedig néhány szóval, melyet egy szövetbe hímzett, tudatta sorsát Procnéval, a ki nyomban eljött, vele együtt megölte Ityst, s a megölt gyermeknek testét ételnek elkészítve feltálalta Tereusnak. Tereus megtudta a dolgot, rettentő bosszúra lobbant a testvérek ellen, baltával üldözte őket és már-már nyomukban járt, a mikor Ph. és Procne az istenekhez fohászkodtak, hogy mentsék meg őket a dühös királytól. Ekkor az égiek madarakká változtatták őket is meg Tereust is. Procnéból fülemile lett, Ph.-ból fecske, Tereusból búbos banka. Thuc. 2, 29. Apollod. 3, 14, 8. Paus. 10, 4, 7. Ov. met. 6, 424 skk. Más hagyomány szerint azonban Procnéból lett fecske, Ph.-ból csalogány, Tereusból pedig ölyv. V. ö. az Aëdon cz. is. Ph. történetével, mely mint önálló mese is nagyon régi és csak utóbb olvadt bele az attikai királymondákba, a képzőművészet aránylag ritkán foglalkzott. A műtörténeti forrásokból ismeretes emlékek közül említendők: Alcamenes domborműve az athenaei fellegvárban (Procne, a ki már eltökélte, hogy Ityst megöli, Paus. 1, 24, 3); egy ismeretlen művész festménye a hierapolisi templomban (a testvérek még emberi formában, az őket üldöző Tereus már búbos banka alakjában, Luc. de dea Syr. 40) s egy festett diptychon, melynek Achilles Taitusnál (l. ezt) megmaradt leirását szerintünk nem egészen jogosan akarják fictiónak feltüntetni (az egiyk képen Ph. ujjával egy szövetre mutat, melyen Tereus büne hímezve látható, a másikon a borzalmas lakoma már elmult és az asszonyok Tereusnak egy kosárban megmutatják a kis gyermektest maradványait; még nevetnek is hozzá; de ajkukon csakhamar megfagy a mosoly, mert Tereus a pamalgról felpattanva és az ebédlő asztalt dühében felborítva, villogó karddal fenyegeti őket). A megmaradt műemlékek száma kettő; mindakettő váza, melyeknek egyikén (Nouvelles ann. de l’Instit. arch. 21. tábla) Tereus lóháton két fiatal gyalogos csatlósával egyetemben üldözi a bűnös testvéreket, a kik egy kocsin menekülnek előtte. Érdekes az ’Απατα, a megszemélyesített elvakultság alakja, mely óvó mozdualttal ép úgy útjába áll a királynak, mint a hogy azt Ate a híres Darius-vázán cselekszi. Ennél érthetőbb de kevésbbé realistikus az a csésze-kép, melyet Baumeister (az Ann. Isnt. 1863. évi folyamának egy táblája után) mint 1484. sz. ábrát közöl. A kép a testvéreket abban a pillanatban ábrázolja, midőn Iysnek meggyilkolásához készülnek, kit az anya, bár félig bűnbánóan lehajtott fejjel, de máris megragadott, míg a meggyalázott és megcsonkított testvér karddal az oldalán szó hiányában heves mozdulatokkal fejezi ki méltatlankodását és bosszúvágyát. V. ö. Baumeister czikkét az általa szerkesztett szakszótár 3. kötetében, 1329–1330. l. L. M.
