Prodicus
Prodicus, Προδιχος, ceosi, a Kr. e. ötödik évszázad hatodik tizedében született, virágzása idején 435-re tehetjük. Már hazájában foglalkozott tanítással, de mint e korban már a tudomány, költészet és művészet minden művelője, ő is Athenaebe költözött, a hol pénzért tanított, de mind a mellett nagy tekintélye volt s igen jeles férfiakat nevezhetett tanítványainak, mint Euripidest, Isocratest, sőt magát Socratest is. Műveiből csak kevés töredék maradt ránk. Ezekből épp oly kevéssé lehet következtetni gondolkodásának irányára és tartalmára, mint Platónak vagy Aristophanesnek gúnyolódásaiból. De a róla szóló adatok azt vallják, hogy életfölfogása zordon, moralphilosophiája a pessimismussal határos volt .A halálról azt mondja: «Keményszivű hitelező ez, ki a késedelmes adóstól egyik zálogot a másik után szedi el, előbb a látást, aztán a hallást, majd a tagok szabad mozgását.» A gyönge s törékeny testű embernek e mély hangon és mély meggyőződéssel elmondott igéi nagy hatással lehettek a hallgatóságra. Ismeretes P.-nak a Xenophon memorabilliájában megőrzött parabolája, Hercules a keresztúton (2, 1, 21). Stilusa egyszerű volt, előadásmódja közvetlen, tele hévvel és bensőséggel, tisztelete kortársainál nagy, megtisztelő jelzője Xenophonnál is ο σοϕος. Welcker, Prodikos von Keos, Vorgänger d. Sokrates, Kleine Schriften 2, 393–541. Heinze, Berichte d. phil.-hist. Klasse der königl. Sächs. Gesellsch. der Wissensch. 1884, 315 skk. Sebestyén. A görög gondolkodás kezdetei 218 és 226 skk. S. K.
